Az erdőben sétált egy barna egérke,
Meglátta egy róka: – Hm, jó lesz ebédre!
– Szervusz Kisegérke! Mondd csak, mi járatban?
Nem ebédelsz nálam? Van egy kis sült kappan.
– Szörnyen kedves tőled, Róka, de ma délre
Egy nagy graffalóhoz megyek már ebédre.
– Egy nagy graffalóhoz? Az meg mi a bánat?
– Valóban nem tudod? Egy iszonyú állat!
Hosszú agyara van és borzasztó karma,
Rettentő állkapcsa, s rémes fogak rajta!
– És hol találkoztok?
– Itt, a kővel szemben.
Rókapecsenyére hívott ide engem.
– Rókapecsenyére?! Na, akkor én megyek.
Viszlát, Kisegérke! – mondta, s elsietett.
– Buta róka! Nem is tudja szerencsétlen,
Hogy graffaló nincsen, csupán a mesémben.
Ment tovább az egér peckesen sétálva,
Meglátta egy bagoly: – Jó lesz uzsonnára!
– Szervusz Kisegérke! Mondd, hová igyekszel?
Nem jössz az odúmba? Iszunk teát keksszel.
– Iszonyúan kedves tőled, Bagoly bátya,
De egy graffaló már meghívott teára.
– Micsoda? Graffaló? Az meg mi a kánya?
– Addig örülj, amíg nem kerülsz útjába!
Göcsörtös a térde, minden ujja görbe,
És az orra hegyén van egy rút szemölcse.
– És hol találkoztok?
– Itt a patakparton.
S vágya, hogy egy bagoly-jégkrémet bekapjon!
– Mit? Bagoly-jégkrémet?! Azt én meg nem várom!
S túlrepült azonnal hetedhét határon.
– Buta bagoly! Nem is tudja szerencsétlen
Hogy graffaló nincsen, csupán a mesémben.
Ment tovább az egér, s ahogy ment, meglátta
Egy tekergő kígyó: – Jó lesz vacsorára!
– Szervusz Kisegérke! Micsoda szerencse!
Nem bulizunk egyet? Van főtt békalencse.
– Kedves tőled, Kígyó. Csakhogy az az ábra,
Egy graffaló hívott már a bulijába.
– Micsoda? Graffaló? Az meg mi a méreg?
– Nem tudod? Akkor én elmesélem néked.
Szeme narancssárga, fekete a nyelve,
Rücskös háta lila tüskékkel van fedve.
– És hol találkoztok?
– A tóhoz jön hétre.
És rántott kígyó a kedvenc csemegéje.
– Rántott kígyó?! Szent ég! Mármost hová menjek?
Viszlát, Kisegérke! – mondta, s eltekergett.
– Buta kígyó! Nem is tudja a szerencsétlen,
Hogy graffaló nincsen, csupán a mesém…
…Neeeem!!!
Mi közeleg itten? Borzasztó a karma,
Rettentő állkapcsa, s rémes fogak rajta,
Göcsörtös a térde, minden ujja görbe,
És az orra hegyén van egy rút szemölcse,
Szeme narancssárga, fekete a nyelve,
Rücskös háta lila tüskékkel van fedve!
Segítség! Hóha, hó!
Mégis van graffaló!
– Kedvenc kajám – mondta a graffaló csendben.
– Irtó finom leszel majd a szendvicsemben!
– Még hogy finom? – mordult a mérges egérke.
– Én vagyok az erdő legrettentőbb réme!
Be is bizonyítom: Gyere a nyomomban,
S aki engem meglát, elmenekül nyomban!
– Rendben van! – szólt a szörny rémeset nevetve.
– Én megyek mögötted, és előttem meg te.
Így is lett. Egyszer a graffaló azt mondta:
– Úgy hallom, erre jön valami susogva.
Helló, Kígyó! – szólt az egér. – Mi a pálya?
Ám a hüllő elhűlt a graffalót látva.
– Egek! – kiáltotta. – Viszlát, Kisegérke!
S visszacsúszott-mászott fatörzs-rejtekébe.
– Ugye megmondtam, hogy szörnyen félnek tőlem?
– Tényleg – szólt a graffaló elismerően.
Majd azt mondta: – Én nem vagyok biztos benne,
De mintha ez a zaj szárnysuhogás lenne.
Az egér rikkantott: – Mizújs, Bagoly bátya?
Az majdnem leszédült, hogy a szörnyet látja.
– Jaj nekem! – kiáltott. – Viszlát, Kisegérke!
S gyorsan fölrepült egy tölgyfa tetejére.
– Ugye megmondtam, hogy retteg minden állat!
– Fantasztikus! – szólt a graffaló. – Csodállak!
Kicsit később: – Hogyha nem csal a hallásom,
Valaki erre tart fürge rókalábon.
Az egér kiáltott: – Mit sompolyogsz, Róka?
Az dermedten bámult rá a graffalóra.
Segítség! – kiáltott. – Viszlát, Kisegérke!
S nyomban elnyelte a rókalyuk sötétje.
– Látod, Graffalókám, figyelmeztettelek,
Hogy itt én vagyok a legvadabb szörnyeteg!
Hű, korog a gyomrom, mert már nagyon éhes,
És a kedvenc kajám a graffaló-rétes!
– A graffaló-rétes?! – szólt a szörny ijedten,
S elmenekült nyomban, szélnél sebesebben.
Így a sűrű erdő elcsendesült végre,
Csak mogyorót rágcsál egy barna egérke.
Fordította: Papp Gábor Zsigmond, megjelent a Pagony Kiadó gondozásában.