Kisnyuszi izgatottan ébredt: ma különleges nap van! Ma megy először iskolába!
Kisnyuszi gyorsan felébresztette Karcsit, a csikóját:
– Karcsikó, kelj már fel! – mondta neki. – Ma suliba kell menned.
Szépen megkefélte Karcsikó farkát, és kötött bele egy piros masnit. Aztán odavitte Mamához, hogy megmutassa.
– Most már nagyok vagyunk – jelentette be Kisnyuszi. – Indulhatunk a suliba!
– Szerintem Karcsikó maradjon csak itthon – javasolta Mama. – A falovacskák nem járnak iskolába.
Kisnyuszi tiltakozott:
– De hát, Mama! Karcsikó nagyon szeretne menni!
Mama odaadta Kisnyuszinak az uzsonnás dobozát:
– Kérlek, csak akkor nyisd ki, amikor leültök ebédelni!
– Megígérem! – bólintott Kisnyuszi.
Kisnyuszi a testvérkéi után indult. Vidáman ugrándozott.
– Siess már, Karcsikó! – biztatgatta a lovacskát. – Nehogy elkéss a suliból!
Karcsikó hamar elfáradt, és meg akart állni, hogy pihenjen.
Ki akarta nyitni az uzsonnás dobozt, hogy megnézze, mi van benne. Karcsikó nem szerette a salátás szendvicset, de Kisnyuszi szívesen megette helyette. A répatortát is csak nézte, úgyhogy azt is Kisnyuszi majszolta el.
Az iskola sokkal nagyobb volt, mint ahogy Kisnyuszi elképzelte. Rágcsa tanító néni nagyon kedvesen fogadta Kisnyuszit. Karcsikónak is örült. Rágcsa néni bevezette Kisnyuszit az új tanterembe. Kisnyuszi nagyon meg volt szeppenve. Mindenki őt és Karcsikót nézte.
– Bemutatom Kisnyuszit – mondta a többieknek Rágcsa néni.
Rágcsa néni leült a meseszékbe, és felolvasta A rosszalkodó nyuszik meséjét. Kisnyuszinak tetszett a történet, de Karcsikó nem bírt nyugton ülni: folyton izgett-mozgott, és egyszer csak hopp!, kiugrott a kezéből. Ki akart futni a mezőre. Először átugrott Benjámin fölött… aztán átugrotta Ráhelt… és olyan rakoncátlan volt, hogy még Rágcsa néni cipőjét is átugrotta! Kisnyuszi nagy nehezen visszarángatta onnan. Rágcsa néni fogta, és feltette Karcsikót a tanári asztalra, hogy kipihenje magát, amíg Kisnyuszi rajzol.
Rajzolás után a nyuszik énekeltek. Az volt a dal címe, hogy Füttyents, ha kell egy barát. Kisnyuszi nagyon szeretett énekelni. Rágcsa néni meg is dicsérte, amiért olyan szépen tud énekelni és fütyülni. Annak viszont már egyáltalán nem örült, hogy Karcsikó leugrott az asztalról, és táncra perdült. A tanító néni az ének végéig beállította Karcsikót a sarokba.
Ezután süteményt készítettek. De Karcsikó nem bírt magával: placcs!, fejest ugrott a tésztába! Rágcsa néni a fejét csóválta. Kihalászta Karcsikót a tésztából, aztán kivitte, és a csap alá tartotta.
A nyuszigyerekek kimentek az udvarra. Ugráltak, bukfenceztek, kergetőztek a hosszú fűben, és lyukakat ástak. Kisnyuszi azonban senkivel sem akart játszani, egyedül csak Karcsikóval. A játékát sem adta oda senkinek. Benjáminnak sem, és Ráhelnek sem.
– Karcsikó nem akar veletek játszani – jelentette ki.
Megszólalt a csengő: Rágcsa néni uzsonnázni hívta a gyerekeket. A többi nyuszinak mind tele volt az uzsonnás doboza, egyedül csak Kisnyuszié volt üres. Kisnyuszi elpityeredett. Rágcsa néni lehajolt hozzá:
– Mi a baj, Kisnyuszi?
– Valaki megette az uzsonnámat! – sírta Kisnyuszi. – Nincs mit ennem!
– Én szívesen adok az enyémből – ajánlotta fel Benjámin.
– Kisnyuszi, ne sírj, ebből is ehetsz – nyújtotta a szendvicsét Ráhel.
Kisnyuszi nagyon örült, hogy új barátai megosztják vele az uzsonnájukat.
Gyorsan megettek mindent, és Kisnyuszi most már megengedte, hogy játsszanak Karcsikóval.
– Karcsikó nagyon szeret benneteket! – mondta Kisnyuszi.
Hazafelé Kisnyuszi elmesélte, mi volt az iskolában.
– Már új barátaim is vannak – újságolta boldogan.
– Alig várom, hogy megint suliba mehessek – lelkendezett Kisnyuszi. – De tudod mit, Mama? Holnap Karcsikó itthon maradhat veled. Ő még kicsi, neki nem való a suli.
– Milyen jó ötlet! – mondta mama, és megölelte Kisnyuszit.
Megjelent a General Press gondozásában. Fordította: Szabó T. Anna