Apukám kiskorában
(Peti és apa verse)
Az apukám kiskorában
csibész volt az iskolában.
Néhány dolgot elkövetett
nem volt éppen mintagyerek.
Övé lett az első intő,
de még milyen megdöbbentő!
Ezt írta az osztályfőnök:
“Kedves szülők, lássák önök:
Peti fiukat megintem
mert példátlan énszerintem
hogy az ablakon kiugrott
s katonákkal masírozott!”
(Úgy lehetett ez csak, persze,
földszinten volt osztályterme.)
Viszont soha meg nem bukott,
valamennyit mindig tudott,
bár az idejét sajnálta
sok keserves tanulásra.
Játszott inkább, bambulgatott,
messzeségbe bámulgatott,
már padjába verset karmolt,
főleg magyart, olykor angolt.
Nem is lett, csak költő, szegény,
mégse tudnám sajnálni én,
úgy tűnik, nem boldogtalan,
családja van, jó dolga van.
Kérdeztem az apukámat,
mit vonjak le tanulságnak.
“Inkább semmit, felelte ő,
nem minden út követendő.
Tanulság, ha van, csak ennyi:
csibésznek kell kicsit lenni…”
Képzeld már el!
Képzeld már el, milyen lehet,
mikor fognom kell a kezed!
Kábé, mintha csimpánz volnál,
s fönn egy ágba csimpaszkodnál.
Képzeld már el, milyen lehet
lentről nézni felnőtteket!
Gondolj bele, milyen lehet
nem látni, csak fenekeket!
Tényleg, mihez kezdesz avval,
szekrény-magas lett az asztal?
Fogadjunk, hogy a falatot
mind fejedre potyogtatod!
Azt se tudod te már bizony,
mi az a lépcső-tériszony!
Félelmetes, végső fokon,
lelépni egy lépcsőfokon!
Figyelj csak, te okos felnőtt:
vegyél le úgy egy zsebkendőt
polcról, ami nagyobb nálad,
nem verhetsz le kancsót, tálat!
Aztán, beszélgess majd egyszer
nálad nagyobb felnőttekkel!
Vitatkozz úgy, te kis zseni,
szavuk felét nem érteni!
Igaza ott kinek lehet?
Hogy győzzek meg felnőtteket?
Úgy segítek talán ezen:
a dolgokat átnevezem.
Müller Péter Sziámi: Kicsi, nagy, középső. Illusztrálta: Igor Lazin. Megjelent a Cicero Könyvstúdió gondozásában.