S ekkor szigorúan megszólalt Dömdödöm:
– Döm, döm! – mondta, és Bruckner Szigfridre mutatott.
– Micsoda?! – kiáltott rémülten Bruckner Szigfrid. – Halljátok, mit mond?
– Halljuk, halljuk – bólogattak a többiek, s Bruckner Szigfrid láthatta az arcukon, pontosan azt gondolják, amit Dömdödöm mondott. Mindenki jól értette, azt mondta Dömdödöm, hogy hiába ugrálnak, csakis egy orvossága van a bajnak. Be kell tömni a szemtelen szemfogat.
– Arra gondolsz – kérdezte óvatosan Bruckner Szigfrid –, hogy menjek el egy fogorvoshoz, és – krrrzrrr – fúróval…?
– Dödöm – bólogatott Dömdödöm.
– Hát azt aztán nem, de nem ám! – ordított Bruckner Szigfrid.
– Jó, ha nem, hát nem – mondta Mikkamakka –, akkor isten veled. – Már állt is fel. – Gyertek! – szólt a többieknek. Szedelőzködtek.
– Ezt… ezt nem tehetitek velem! – hápogott Bruckner Szigfrid. – Mi lesz a fogammal?
– Mondtuk, csak a fogorvos segít.
– Olyan mogorva vagy velem – duzzogott Bruckner Szigfrid.
– Mondhatjuk vidáman is – illegette magát Vacskamati. – Csak a hihi… fogorvos, haha… segít, hehe…
Bruckner Szigfrid felugrott.
– Szétlapítom! – kiáltotta. De lendülete már az első lépés után elhervadt, vállát leejtette, nyakát behúzta, s szomorkásan motyogta maga elé: – Csak a fogorvos segít.
A többiek lélegzet-visszafojtva figyelték: na most mi lesz? Bruckner Szigfrid pózba vágta magát, a fejét fölemelte, a mellét kidüllesztette. Nyoma sem maradt az előbbi hervatag Bruckner Szigfridnek.
Ezen a Bruckner Szigfriden feszült a piros nadrágtartó, melle kosara, mint egy kétakós hordó, na és a hangja, az volt aztán a királyi!
– Gyerünk ahhoz a fogorvoshoz! Hát mi vagyok én, gyáva nyúl?!
– Nana, csak ne nyulazzunk! – mondta Aromo, de még ez a közbevetés sem csökkentette a pillanat nagyszerűségét.
Szeme dülledt, arca horpadt valamennyiüknek a hősiesség láttán. Uramteremtette, ez el akar menni a fogorvoshoz! Uramteremtette! Csodabruckner Csodaszigfrid!
Még Mikkamakka is dadogott a csodálattól:
– Akk… akkor majd va… valaki elkísér. Ki vállalkozik?
– Én, én! – kiabálták, de végül is Aromóra esett a választás, mert ő már kétszer is járt a városban, sőt saját állítása szerint egy ízben már majdnem ült villamoson is.
– Kinek van egy zsebkendője? – kérdezte Vacskamati.
– Minek? Bőgni akarsz? – mordult rá Bruckner Szigfrid. – Semmi szükség bőgésre.
Nem a halálba indulok. Ugyan! Csak egy vacak fogtömés. Mi az egy hősnek?!
– Dehogy akarok sírni! – mondta Vacskamati. – Csak szeretném utánatok lengetni a zsebkendőmet.
– Ami nincs – mondta Ló Szerafin.
– Akkor a kölcsönzsebkendőmet.
Zsebkendője azonban csak Bruckner Szigfridnek volt.
– Na jó, kölcsönadom – mondta –, elvégre nekem lengetsz. Tessék. Bár egy kicsit azért sírhattál volna.
Vacskamati lengetett, és aztán sorban valamennyien. Bruckner Szigfrid Aromóval és Szörnyeteg Lajossal eltűnt az erdei úton. Jó párat lépegettek – kipi-kipi: Aromo; bim-bum: Bruckner Szigfrid; és kliff-klaff: Szörnyeteg Lajos –, amíg a városba értek.
Bruckner Szigfrid olyan büszkén ballagott az utcán, hogy hétszázhúsz kitüntetés elfért volna a kidüllesztett mellén. Ám ekkor megszólalt Aromo:
– Itt a ház.
– A… a fogorvosé? – tekergette a nyakát Bruckner Szigfrid.
Aromo bólintott, és Bruckner Szigfrid mellére pillantott. “Már csak ötszázegy kitüntetés férne el rajta” – gondolta kárörvendve.
A lépcsőházban már csak huszonegy kitüntetés fért volna a mellére, sőt… egy lépcsőkanyar: tizenkilenc, két lépcsőkanyar: nyolc, három lépcsőkanyar… és azt mondta Bruckner Szigfrid:
– Otthon felejtettem a zsebkendőmet. Visszamegyek.
– Íme, a hős oroszlán! – szavalta Aromo.
– A bátrak bátra, a rettenthetetlen!
– Hihi, hallod?
Mindhárman füleltek. Ezt hallották: ziirrrzzrrr.
– Valamit fúrnak – mondta Szörnyeteg Lajos.
– A fogamat fúrják! – ordította Bruckner Szigfrid, és rohant volna le a lépcsőn, de Aromo eléje ugrott.
– Azért is! – mondta, és betuszkolta Bruckner Szigfridet egy ajtón, amelyen ez a felirat díszelgett: DR. ZIRZURR FOG- ÉS AGYARBARÁT
Na, lenyomták ott Bruckner Szigfridet egy székbe.
– Jaj! – rikoltott Bruckner Szigfrid.
– Ne ijesztgessen! – mondta neki doktor Zirzurr, és megindult felé a fúróval.
– Kitátani! – mondta, és – zirzurr – már berregett is valami, csörrent is valami, nyekkent is valami, nyikkant is valami, zuttyant is valami, pottyant is valami, kottyant is valami… És ekkor azt mondta dr. Zirzurr: – Nna!
– Én, drága doktor úr – szólt ekkor közbe Bruckner Szigfrid –, rettenetesen ordítani fogok.
– És ha szabad érdeklődnöm, miért? – kérdezte doktor Zirzurr.
– Ha fúrni tetszik.
– Kifúrva – mondta büszkén doktor Zirzurr.
– Ha tömni tetszik.
– Betömve – sugárzott dr Zirzurr.
– Kész?
– Kész.
Bruckner Szigfrid fölugrott, és egy tükörhöz rohant.
– Ide süss! – ordította. – Itt a tömés! Ide nézz, milyen gyönyörű! A legcsodálatosabb tömés! Na, mit szólsz? – fordult Aromóhoz. – Láttál már ilyen gyönyörűt? – Nyolc kitüntetés.
– Dokikám, maga egy műbűvész! Vagy bűművész… vagy amit akar! –
Két cuppanós csókot nyomott doktor Zirzurr arcára.
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő. Illusztrálta Buzay István. Megjelent a Móra Kiadó gondozásában.