5 perc magányra vágyom – élet szülés után

Tánya | 2014. December 19.
Értékelted már valaha azt, hogy mennyire szerencsés vagy, ha azt csinálhatsz, amit akarsz? Én szülés után döbbentem rá, hogy ami eddig mindennapos volt, abból mostantól csak ünnepnapokra jut.

Ahogy megboldogult nagyanyám mondaná: szépen éltünk. A férjem és én az évek során egy tökéletesen működő rendszert alakítottunk ki, amely mindkettőnket boldoggá tett. Étterembe jártunk, munka után beültünk egy fröccsre a barátainkkal, hétvégenként buliztunk, és volt úgy, hogy hangosan hallgattunk zenét a nappaliban. Aztán legnagyobb boldogságunkra megszületett a lányunk, mi pedig ott álltunk az ágya felett, és nem hittük el, hogy ekkora szerencsénk van. Aztán eltelt egy év, és elkezdtek hiányozni az egykor teljesen mindennapos dolgok az életünkből.

Magány

Egy elég kicsi lakásban lakunk, és azt az utat választottuk, hogy a nappali-konyha-étkező szobába költözünk a hálóból, és a baba kapta meg a mi szobánkat. Ezt azóta sem bántuk meg, mert így mindhármunknak nyugodt éjszakáink vannak, a lányunk nem kel fel a mi motoszkálásunkra, mi pedig nem riadunk fel az ő röfögésére. (Ijesztő, de az újszülöttek röfögnek.) A szobacsere egyik fronton ugyan bevált, de azt hozta magával, hogy sosem lehetünk egyedül. Kivéve a vécén vagy fürdőben, de a pasikon kívül ki akar magányosan könyvet olvasni a budin? Nekem elképesztően hiányzik, hogy csak néha egy kicsit egyedül lehessek, a gondolataim, a körömlakkom, a könyveim meg én.

Spontaneitás

A gyereknevelés is igényel spontaneitást, nem is keveset, de ez egészen más típusú lazaság, mint amire az ember vágyik. Hiányzik, hogy csak úgy, hirtelen felindulásból csináljunk valamit. Például beugorjunk munka után egy italra a kedvenc helyünkre, vagy leugorjunk a Balatonra a hétvégére. Gyerekkel a leugrás szó például értelmetlen, akkor is van legalább plusz egy átgondoltan telepakolt táskánk, ha csak ebédelni megyünk a városba. Egy hosszú hétvége pedig legalább háromórás előkészületet igényel.

Henyélés

A férjem sosem volt az a lustálkodós típus (a tisztánlátás kedvéért: nyaraláskor is hozza magával a futócipőjét.), én viszont imádtam, ha hétvégén csak délután vettem le a pizsamámat. Megreggeliztünk, aztán tévéztem az ágyban, kicsit szundítottam, megnéztem négy részt a Dallasból, aztán hopp, délután 4 óra lett. Mostanában ez elképzelhetetlen, hétvégén is nagyüzem van, ahol nincs helye a céltalan fetrengésnek. Egyébként furcsa, de ez hiányzik a legkevésbé, mert cserébe rájöttem, hogy 24 órába milyen sok minden belefér, de erről majd később, egy másik cikkben.

Randi

A férjemmel nagyjából havonta egyszer randiztunk, nem hívtuk így, de mindketten kirittyentettük magunkat aztán elmentünk vacsorázni valami jó helyre, néha még koktélozni is elvitt az én drága uram. Pircsi születése óta négyszer jutottunk el kettesben vacsorázni vagy bulizni, és nem négy hete született.

Barátnők

A legszorosabb barátnőim közül én szültem legelőször, ami egyenlő volt azzal, hogy hirtelen egy egészen másik világba kerültem. Biztos vagyok benne, hogy nem akartak hanyagolni vagy elfelejteni, egyszerűen csak más lett az életünk. Amikor ők végeztek a munkával, én már nagyban fürdettem, és mire el tudtam volna indulni a közös vacsorára, ők már fáradtak voltak. Bár ügyeltem arra, hogy ne beszéljek túl sokat az anyaságról, valahogy mégis ritkultak a telefonhívások, ők nem akartak zavarni, én pedig nem akartam idegesítő lenni. Ez mostanra egyébként sokat változott, de állítom, hogy egy lánybanda sorsát igenis meghatározza az, ha valaki szül.

Egy dologra koncentrálás

Régen munka után, fáradtan a kanapén imádtam csak úgy bambulni. Vagy elmélyülten sütni a konyhában, esetleg fél órát pepecselni a körömlakkozással. Mióta a lányunk megszületett, ezekre esélyem sincs. Most utólag már tudom, hogy az első 1-2 hónapban lehet bambulni, de mióta mászik, egy perc önfeledt ábrándozás életveszélyes lehet. Bármit is csinálok, az egyik szemem mindig Pircsin van, aki az esetek nagy százalékában éppen a mosogatógépbe készül bemászni, vagy a popsikrémet próbálja kinyalni a dobozból.

Divatos ruhák

Nem azt mondom, hogy most lepukkantan öltözködöm, de a ruhatáram átalakult. Imádtam a miniszoknyákat és hozzá magas sarkú bokacsizmákat, ilyen szettben viszont nem lehet kicaplatni a Ligetbe vagy felszedegetni a babakocsiból kidobált játékokat. Most a praktikus, de nem lelakott ruháké a főszerep. De azért már várom, hogy újra felvehessek valami olyat, ami csak szimplán szép, nemcsak anyukabarát. Sőt azt is várom, hogy hordhassak újra lógós fülbevalót és hosszú nyakláncot, annak veszélye nélkül, hogy Pircsi kitépi a fülemből vagy megfojt vele.

+1 Diótörő

Hagyománnyá vált, hogy minden évben megnézzük a Diótörőt, karácsonyfüggőknél ez “sajnos” kötelező. Az előadás 6-kor kezdődik, ami a gyerekeseknél abszolút a csúcsidő, ilyenkor a legnyűgösebbek a kicsit, csak apa vagy anya igazán jó neki és a fürdés sem megy mindenkinek egyszerűen. Ebben az időszakban nem szerencsés felvigyázóra bízni a babákat, nálunk legalábbis így van. Így hosszú évek óta először kimarad a Diótörő. Cserébe otthon nézzük a youtube-on és a férjemmel közösen ropjuk a hópelyhek táncát a lányunk legnagyobb örömére. Idénre ez jutott.

Exit mobile version