A bárányhimlő makacs betegség, a gyerekek nagy része 3-5 éves kora között átesik rajta. Nagyjából 2-3 hét telik el a teljes gyógyulásig, ám a teljes felépüléshez hosszabb időre is szükség lehet, ha a kialakult kiütések felülfertőződnek. Ezért nagyon fontos, hogy a bárányhimlős gyerek körmét a lehető legrövidebbre vágjuk, és minél többször mosson kezet. Viszketés ellen jót tesz a mentolos hintőpor vagy a szódabikarbónás fürdő is. Próbáljunk figyelni rá, hogy kisgyerekek ne vakarják el a kiütéseket, ugyanis a gennyes sebek sokszor csúnya heggel gyógyulnak. Mivel a kiütések a belső szerveket (nyelőcső, gyomor) is érinthetik, így fontos a kímélő étrend, a sok folyadék, ami akár hideg is lehet, hogy hűtse a viszkető nyelőcsövet. A láz elmúlása után a beteget szabad levegőre vinni, de mivel a bárányhimlő nagyon ragályos, ezért a teljes gyógyulásig közösségbe nem ajánlott menni. Bár a bárányhimlő estén a legtöbb orvos a lázcsillapítón kívül más gyógyszert nem ír fel, a folyamatos konzultáció mégis rendkívül fontos, ugyanis a szövődmények súlyosak lehetnek.
Létezik oltás, de…
A bárányhimlő elleni oltást Magyarországon 1998-ban törzskönyvezték, mindenki számára hozzáférhető, de nem tartozik a kötelező védőoltásokhoz. Az egészséges emberek védőoltásával kapcsolatban még nincs kialakult, egységes álláspont. 2008 előtt a gyerekek egyetlen oltást kaptak, és ez nem bizonyult elegendőnek, ugyanis az oltottak nagyjából 15-20 százaléka megkapta a betegséget, bár esetükben sokkal enyhébb lefolyású volt a bárányhimlő. 2008 után átálltak a kétszeri oltásra, így sikerült tovább csökkenteni a megbetegedett gyerekek számát. Viszont azt is érdemes tudni, hogy a 2008-as változtatás óta még nem telt el annyi idő, hogy bármilyen hivatalos szervezet ki merje jelenteni, hogy az oltás 100 százalékos védettséget nyújt. A kórházak fertőzőosztályain dolgozó orvosok legtöbbje a szövődmények miatt ajánlja a védőoltást, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy ők a legsúlyosabb esetekkel találkoznak. A nekünk nyilatkozó, de neve elhallgatását kérő gyerekorvos viszont a saját álláspontja szerint, bár a körzetébe tartozó gyerekeket szívesen beoltja bárányhimlő ellen, mégis tart attól, hogy a szülők esetleg tévesen százszázalékosan védettnek hiszik a gyereküket, és később, akár felnőttkorban kapják el a betegséget, ezért ő nem ajánlja az oltást. Azt is érdemes tudni, hogy a 2008 óta beoltott csecsemők most még csak 7-8 évesek, ezért nem tudhatjuk biztosra, hogy a későbbiekben esetleg nem kapják-e el a betegséget, ami felnőttkorban általában jóval súlyosabb kimenetelű.