Borkóstolóra mentek a szülők – a gyerekeket a jéghideg autóban hagyták

nlc | 2015. Február 04.
Már, ha az ilyeneket egyáltalán szülőknek lehet nevezni...

Egy negyvenes éveiben járó washingtoni pár, Jennie Chang és Christophe Lucas múlt szombaton borkóstolóra volt hivatalos, ám két tipegő korú gyermeküket nem tudták, vagy nem akarták senkire sem rábízni, úgy gondolták, a két csöppség ellesz az autóban is.

Leparkolták hát a kocsit az utcán, majd leállított motorral rázárták a gyerekekre. Mindezt úgy, hogy odakinn -2 fok volt. Állításuk szerint egy mobiltelefont hagytak a járműben, azon keresztül tartották a kapcsolatot a gyerekekkel, és néha ki is néztek rájuk. A gyerekek legalább egy órát töltöttek a jéghideg autóban, mire a rendőrség kiszabadította őket. Az egyik gyerek már hisztérikusan sírt, annyira félt és fázott.

A felelőtlen házaspárnak kiskorúak ellen elkövetett kegyetlenség miatt kell bíróság elé állnia. Ha bűnösnek találják őket, akár 10 000 dolláros pénzbüntetésre, illetve 10 éves börtönbüntetésre is ítélhetik őket. A két gyerek jelenleg a gyermekvédelmi hatóság gondozásában van.

A helyi médiának nyilatkozó szomszédok meglepődtek, amikor megtudták, mi történt, mivel a házaspárt gondos szülőknek ismerték.

Forrás: wjla.com

Exit mobile version