Mostanra teljesen egyértelmű, hogy Pircsit a hagyományos gyerekjátékok egyelőre nem kötik le. Nem vagyok túlságosan megijedve, ugyanis azt látom, hogy más gyerekek is eldobják a méregdrága csörgő, éneklő kutyát, ha műanyag dobozokat rámolhatnak. A helyzet nálunk annyira kritikussá vált, hogy konkrétan semmit sem tudok csinálni, Pircsi egy pillanat alatt ott terem, és már rámolja is ki a szekrényt, a mosogatógépet, ellopja a kulcscsomót, piszkálja az apja régi sílécét, és nagyjából bármit megtesz azért, hogy minden hajszálam kihulljon, mire elmegy bölcsibe. Utolsó ötletként úgy határoztam, hogy gyártunk neki matatófalakat. A matatótfal annyit tesz, hogy egy nagy deszka vagy bútorlap telerakva csupa izgalmas holmival: kilincs, hegymászóheveder, tépőzár, üvegmosó… A lényeg csak annyi, hogy a veszélytelen dolgokat fúrjunk fel és biztonságosan rögzítsük.
Persze nincs rá garancia, hogy a fal 2 percnél hosszabb időre leköti, de reménykedem. A maximális esélyt megadva különböző méretű lyukakat is fúrunk a táblába, mert Pircsi valamiért odavan értük. Valószínűleg az is sokat fog emelni a játék értékén, ha mindig rászólok, ha játszani akar vele, ugyanis mostanra teljesen biztos vagyok benne, hogy csak az érdekli, amivel nem szabad játszani…