Anyatej: hamisítják és hatalmas hiánycikk

Fodor Réka | 2015. Március 11.
Az anyatej kincs, ami vagy van, vagy nincs, vagy van ugyan, de nem elég. Sokan mindent megtesznek azért, hogy egy pici tejet kicsikarjanak magukból, és minél több ideig szoptathassanak, vagy ha nincs anyatejük, valahonnan szerezzenek. De honnan és kitől?

Ha a szoptatás jut eszembe, mindig is mázlistának éreztem magam: bőven volt tejem, és sosem stresszeltem azon, mikor fog elfogyni. Míg az egyik barátnőm szoptatási tanácsadóhoz járt, hogy beinduljon a teje, a másik egész nap tejgyűjtő kagylóban rohangált, hogy az a pár csepp se menjen kárba, ami esetleg kicsurran. Mellettük én voltam a tejcsárda; a lengyel tetra pelenkát kellett nyolcrét hajtogatva a melltartómba tuszakolnom, mert a drogériákban kapható betétek nem bírták a terhelést.

Anyatejből minihifi

Egy hónappal a szülés után már ott jártam, hogy a hűtőm fagyasztós fiókjai csurig tele voltak lefejt tejjel, és a többletet már nem tudtam hova tenni; a lefolyóba pedig nem volt szívem kiönteni. A védőnőm javaslatára kezdtem az Anyatejgyűjtő Állomásra leadni a felesleges tejet; négy hónap alatt 35 liternyit. (Ez nem vicc, papírom van róla!)

Lili mellett rengeteg tejet tudtam adni

Eleinte macerásnak éreztem a leadáshoz szükséges higiéniai lépéseket: a fejés előtt úgy be kellett öltözni (fejkendő, szájmaszk) és mosakodni (speciális fertőtlenítő szappannal) deréktól felfele, mintha műteni mennék, és utána is csak az előkészített, lefertőtlenített eszközökhöz nyúlhattam. Kellett pár nap, mire kialakult bennem, hogy “bemosakodás” után már a kilincset se fogjam meg…

Hol lehetnek a tejtestvéreid?

Szerencsére gyorsan belejöttem, és pár nap elteltével már rutinosan végeztem el a műveleteket. Az is bátorított, hogy a leadott tej bevizsgálás után minden esetben negatív lett, vagyis baktériummal nem szennyezett. A napirendünk se borult emiatt; a sofőr pontosan érkezett a tejekért, hozta-vitte az üvegeket. A bankszámlámon pedig szép kis összeg gyűlt össze, amiből a tejleadás végeztével egy klassz minihifit vettem.

Az anyatej hiánycikk

Azonban mindvégig izgatott, hogy mi történik a leadott tejjel, és kik kapják meg, úgyhogy felkerestem Tasi Zsuzsannát, a fővárosi Anyatejgyűjtő Állomás vezetőjét, aki elmondta, hogy sajnos nem tudnak annyi anyatejet biztosítani, amennyire igény lenne. Budapest egész területéről gyűjtenek, de a kórházak koraszülött osztályain kívül azokba a kerületekbe is szállítanak, ahol a gyerekorvos receptre kiírta a tejet

Tasi Zsuzsanna megmutat egy hűtőkamrát

A fővárosban nagyjából ötven anyatejleadó anyuka van, akik a saját kisbabájuk tejigénye feletti mennyiséget beküldik, de az igénylők száma hetven körüli. Az anyatejre jogosultaknál sok esetben 600-800 ml/nap áll az orvosi vényen, de a leadott mennyiség mellett egy főre csupán 200 ml jut naponta. A jelenleg begyűjtött anyatej háromszorosára lenne szükség, hogy mindenki megkapja az előírt adagját.

Háromszoros mennyiség kellene, hogy mindenkinek jusson

Mivel ekkora az igény, az Anyatejgyűjtő Állomás munkatársai már két deci tejért is házhoz mennek. A jogosultak (vényre) ingyen kapják a tejet, a leadók pedig literenként 1800 forint adómentes jövedelemhez jutnak. (Az anyatej árát már tizenhárom éve nem emelték!)

Amikor valaki anyatej-leadónak jelentkezik, ötféle szűrővizsgálaton megy át: kell HIV ellenanyag szűrés, tüdőszűrés, székletvizsgálat, és bőrgyógyászati megtekintés is. A Wassermann vizsgálat eredményét is kérik, amit már a terhesség alatt mindenkivel elvégeztetnek. A jelentkezőkről védőnői környezettanulmány készül, és alaposan kikérdezik életviteli és gyógyszerszedési szokásaikról is. Ez azért szükséges, mert bizonyos gyógyszerek átjutnak az anyatejbe is. Tasi Zsuzsanna elmesélte, hogy van olyan pajzsmirigyműködést szabályozó gyógyszer, aminek az a mellékhatása, hogy sok tej termelődik. Ám az ilyen gyógyszereket szedő anyukáktól nem tudnak tejet átvenni, hiába adnának.

Vigyázat, hamisítják!

A tejet leadó anyák törzsszám alapján vannak beazonosítva, így minden üveg leadott tej később is nyomon követhető. Az összegyűjtött tejeket az első fejéseknél minden esetben, később pedig szúrópróbaszerűen rendszeresen ellenőrzik. Az ellenőrzés nem csupán bakterológiai vizsgálatot takar, hanem hamisítási vizsgálatot is.

A friss anyatej bevizsgálása

A fővárosban eddig még nem, de vidéken már előfordult, hogy az anyatejet vízzel vagy tehéntejjel vagy tápszerrel hígították. A vízzel hígított anyatejet fajsúlyméréssel, az állati eredetű tejjel történő hígítás gyanúját pedig egy bizonyos Ivády-Koltay reagenssel azonnal ki lehet mutatni. A gyanús anyatejet továbbítják az OÉTI-be, ahol elemzik a leadott tej összetételét. Pozitív minta esetén az átvett tejet megsemmisítik. A csalókat azonnal kizárják a tejleadásból.

Ha a tejben bakteriális fertőzést találnak, akkor vagy a sterilizálás, vagy a fejés vagy a tárolás körül lehettek problémák, ezért tanácsadással segítenek a pozitív mintát adó édesanyának, hogy a következő leadás sikerrel záruljon. Tasi Zsuzsanna szerint sok esetben banális okok miatt fertőződik a tej (például: vízkőlerakódás a mellszívó készülékben). Budapesten az ötödik pozitív minta után zárják ki az anyát a leadásból, de az édesanyának is érdeke, hogy mihamarabb elsajátítsa a lépéseket, mert a pozitív tejet megsemmisítik, és arra nem fizet az OEP.

Ezzel a géppel pasztörizálják a tejet

A tejeket az Állomáson pasztörizálják, hogy 14 napig eltartható legyen. Erre egyrészt azért van szükség, mert két nap kell, hogy beérkezzenek a laboratóriumból az eredmények, illetve pár nap eltelik addig, míg a jogosult kismamák megkapják adagjaikat.

Tejtesó a netről

Nem kellett sokáig keresnem a neten, hamar találtam olyan oldalt, ahol anyatej adásvétele folyik. Innen jutottam el az Eszter-lánc Anyatejmisszióig. Ők azt szeretnék elérni, hogy ha semmiképp nem tud az édesanya szoptatni, akkor inkább anyatejet adjon a gyermekének, ne tápszert. Céljuk, hogy a jogosultak ki tudják pótolni a hiányzó mennyiséget, de olyanok is tejhez jussanak, akik nincsenek ebben a körben.  

Az Anyatejmisszió (3000 forint ellenében) csupán a közvetítést vállalja: a tej minőségéért nem vállal felelősséget, és a tej áráról is a feleknek kell megegyezniük. Vannak, akik ingyen odaadják a felesleges tejet, vannak, akik tárgyi adományt kérnek cserébe (pelenkát), de pár anyuka konkrét összegeket is írt a hirdetési oldalon: volt, aki 280 forintot kért deciliterenként.

A vénnyel rendelkező jogosultak magánszemélytől is hozzájuthatnak OEP által térített anyatejhez. Ez Budapesten is lehetséges, de kisebb vidéki városokban, falvakban csak ez a rendszer működik. Ez esetben a kötelező közegészségügyi vizsgálatok meglétét és a mennyiségi elszámoláshoz szükséges átadás-átvételi lapot a házi(gyerek)orvos vagy a védőnő igazolja. A tej bevizsgálása kérdéses, mert ha a tej átadása védőnőn keresztül történik, legalább a hamisítási vizsgálatot gyorsan el tudják végezni, de ha az édesanyák háztól házig rendszerben egymásnak adják át a tejet, akkor semmilyen bevizsgálásra nincs lehetőség.

Ezek most érkeztek az Anyatejgyűjtő Állomásra

Az Anyatejgyűjtő Állomás csak frissen lefejt, és az átvételig 4 fokon tárolt tejet fogad. A neten viszont a hirdetők zöme a már zacskókban álló, lefagyasztott tejeit szerette volna értékesíteni.
“Mi olyan anyuka hirdetését is láttuk a neten, aki hozzánk mindannyiszor pozitív, vagyis baktériummal fertőzött tejet adott le. Azok az édesanyák, akiket mi különböző okok miatt elutasítunk, a világhálón keresztül megtalálják a módját a felesleges tejük értékesítésére” – mondta Tasi Zsuzsanna.

“Sokan úgy gondolják, ha ismerős anyukától vesznek, akkor nem lehet baj. Lehet, hogy a leadó anya életmódját ismerik, de tiszta, rendes házban élő anyuka is elronthat valamit a fejés során, ami miatt baktérium kerülhet a tejbe. A fertőzött anyatej hányást, hasmenést is okozhat, ami a koraszülötteknél, alacsony testsúlyú kisbabáknál életveszélyes is lehet” – figyelmeztet az Anyatejgyűjtő Állomás vezetőnője.

Nincs tejem, mégis szoptatok

Ónodi Ágnes, a négygyermekes édesanya tejmirigy-elégtelenség miatt jogosult az államilag támogatott anyatejre. Az első gyermekét hiába szoptatta éjjel-nappal, nem lett teje. “Azt hittem én rontottam el valamit. Hiába szoptattam, a gyerek csak sírt, és sírt” – mondja Ágnes. Első gyermekének még tápszert adott egy szoptatási segédeszköz, a szoptanít (SNS) segítségével, amivel így a baba az ő mellét szopva kapta a tápszert is. 

Fejlődési rendellenességére a második gyermekénél derült fény, amikor a La Leche Liga egyik tanácsadója rávilágított a problémára, majd tapintásos vizsgálattal igazolták, hogy tényleg nagyon kevés a tejmirigye. “Olyan kevés tejem termelődik, hogy ha csak azt kapja, akkor a háromnapos baba már éhezik.”

Jelenleg a három hónapos Misi tejellátását próbálja megoldani. Misinek napi 800 ml-t írtak fel, amit február végéig úgy oldottak meg, hogy az Anyatejgyűjtőből kapott mennyiséget ismerősöktől ingyen kapott fagyasztott tejjel pótoltak. Most viszont egy közelben lakó anyukával egyeztek meg a TB által finanszírozott háztól házig rendszerben úgy, hogy kétnaponta Ágnes megy a napi egy liter tejért (amiből a TB csak 8 dl-t fizet ki az anyukának). Ennek nagyon örül, mert nem pasztörizált, hanem friss tejet kap, ami élő immunanyagokban gazdag.

“Bárhol megszoptatom a kicsit, akár a buszon is.”

“Az anyatejgyűjtőknek sokkal óvatosabban, alaposabban kell eljárniuk, mert ismeretlen emberek között közvetítenek, és a fogadó oldalon sokszor koraszülött, nagyon beteg, vagy kis testsúlyú babák vannak, akiknél fontos a sterilitás, a baktériummentesség és a pasztörizálás”  – vallja Ónodi Ágnes.

A tejadó anyuka, akitől most a tejet kapja, minden kötelező vizsgálatot elvégeztetett, és Ágnes a tej “bacimentessége” miatt sem aggódik. Mint mondja: “Egyrészt tudom, hogy az anyuka nagyon tisztán fej, és nagyon gondosan kezeli a tejet. Másrészt nagyobbacska gyerek mellett egy kis bacitól sem ijedek meg. A kúszó-mászó babám naponta felnyalja a padlót, úgyhogy az a tej, amit a donor babája kap, az jó lesz nekünk is. Mivel kétnaponta megyünk a tejért, tudom, hogy mire kell figyelni. Ha például betegség van a tejtestvéreknél, akkor egy darabig nem viszek tejet.”

Ági a szoptatást nagyon élvezi: “még éjszaka is szoptatok, és ha kell, bárhol, még a buszon is megoldom”.

Ági azért döntött az anyatej mellett, mert (a sorozatos tápszerbotrányoknak köszönhetően) biztonságosabbnak gondolja, mint a tápszert. Az anyatej természetes, a szervezet sajátja, míg a tápszerrel kapcsolatban úgy gondolja, hogy az ételallergiák kialakulásában felelős lehet.

Exit mobile version