Várandósok, figyelem: kezeket a hasra, simogatás indul!

K.G. | 2015. Július 07.
Remek hírünk van azoknak, akik szeretik a brit tudósok-féle kutatásokat. Kiderült, hogy a babák szeretik, ha simogatjuk a pocakunkat. Persze ez csak akkor igaz, ha ők még benne vannak.

Azt már régen tudjuk, hogy a magzat hallja a hangunkat és a zenét az anyaméhben, de most egy új kutatás szerint azt is érzi, ha anya épp simogatja a saját pocakját. Ez a mozdulat zsigerből benne van a kismamákban, de most már legalább tudományosan lehet simogatni a terhes hasakat.

Egy angol egyetemen a University of Dundee-n végezték el a kísérletet 23 terhes nő bevonásával. Mindegyikük a 21. és 33. hét között járt a terhességben. Háromféle tevékenységre kérték őket: először beszéljenek a babájukhoz, majd cirógassák a hasukat, aztán ne csináljanak semmit. A beszélős feladat alatt fel kellett olvasniuk egy mesét, a simogatós alatt csak nyugodtan ülni és hasat simogatni, a kontroll cselekvés pedig abból állt, hogy ülniük kellett és a kezüket lógatni csendben.

Azt találták a kísérletben, hogy a magzatok a hangra és az érintésre is reagáltak. Minél előrehaladottabb volt a terhesség, annál aktívabb volt a reakció a babák részéről, bár már a 21. héten lévő magzat is adott jelet arra, hogy hallja és érzi, mi történik anyával. Az idősebb magzatok úgy fejezték ki a reakciójukat, hogy megérintették a saját kezüket vagy arcukat, amikor az anyukák megérintették a hasukat. Mindegyikük sokkal több mozgást is produkált, amikor anya cirógatta a saját pocakját.

Örülünk a hírnek, de azért figyelmeztetünk mindenkit, hogy ez a kutatás arra vonatkozik csak és kizárólag, hogy a babák a saját anyukájuk pocaksimogatásának örülnek, úgyhogy nem javasoljuk az utcán random terhes nők hasának cirógatását.

Exit mobile version