Nagy nehezen ráveszem a gyereket, hogy olvassunk valami klasszikus mesét. Mert vannak abban ugye toposzok, archetípusok, amikből az ember tanul valamit, vagy legalábbis segít feldolgozni a belső történéseit. Megjelennek a csodás erők, tündérek, manók, apa-fiú konfliktusok, nagy újjászületések, nagy megoldások. És végre nem Verda meg nem Micimackó. Szóval szuper. Egy kis Benedek Elek jó lesz, gondolom én.
Kinyílik a könyv A csudakard című mesénél. Biztos valami királyfis, fiús mese, teszem fel magamban, lehet vele azonosulni, együtt izgulni a legkisebb fiúval, és el is kezdem olvasni a következőket:
“Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl … volt egyszer egy szegény özvegyasszony s annak egyetlen fiacskája. Ennek a kisfiúnak, mikor a világra jött, egy kardhüvely volt az oldalán, s ahogy nőtt a fiú, úgy nőtt a kardhüvely is.”
Magyarázom, mi az a kardhüvely, hogy ugye az egy olyan tartó, amit az ember a derekán hord, és abba bele lehet tenni a kardot, és az ott marad. Kicsit nehéz elmondani, de mindegy.
De már jön is a második bekezdés: “Egyszer, amikor a fiú nagyobbra növekedett, kiment a kertbe, s amint ott járt-kelt, kipattant a földből egy kard. Fölkapja a fiú a kardot, belepróbálja a hüvelybe, s hát jól talál; éppen mintha belecsinálták volna.” Ezt a részt kommentár nélkül hagytam, nem annyira tudtam mire vélni a földből kinövő kardot, meg nem mennék bele olyan jellegű magyarázatokba, hogy milyen kardok milyen hüvelyekbe szoktak beleilleni, mert hát nyilván nem felvilágosítunk egyelőre, nem is érdekli szerencsére, szóval inkább várok, hátha a kardtéma kicsit normalizálódik, bár persze tudom, hiú ábránd mindez.
Aztán jön a mesében a konfliktus, mégpedig az, hogy a kisfiú varázslatos álmát nem akarta elárulni az anyukájának, aki erre elnáspángolta. Ez volt a real dráma a fiamnak, érthető módon egyébként, de a meséből addigra már látszott, hogy ez amolyan “kardtörténet” lesz, valami férfiassági dráma, ott anya nem maradhat ártatlanul, szerencse is, hogy jött a burkus király, magával vitte a síró kisfiút.
Csakhogy a kisfiú csodás álmát sem a burkus, sem a magyar királynak nem volt hajlandó prezentálni, sőt, ezt hallgassátok, a királyok számos lányának sem! Ezer szerencse, hogy a kardjának sorsáról mindvégig szinte valós idejű információt is kapunk. Azon túl, hogy a kardocska növekedett, növekedett, olyannyira, hogy a végén már el sem hiszitek, mekkora lett…
A teljes cikket az Anyám borogass blogon találod!