Amikor Mishát vártuk, volt egy szilárd elképzelésem arról, hogy milyen szülők leszünk. Úgy képzeltem, az egész stílusunkra egyetlen szó lesz jellemző: laza. Azt gondoltam, együtt, a mi esetlen lazaságunkkal vesszük majd az akadályokat, és akkor nem lesz hiba. Tudtam persze, hogy nehéz lesz, de azt is talán inkább csak azért tudtam, mert tudni illett. Mert mindenki azt mondta, hogy mocskos nehéz lesz, én pedig meg voltam győződve arról, hogy nem lesz az, de nem mondhattam ki ezt, mert akkor mindenki lehülyézett volna. (Utólag megjegyzem, tök jogosan.)
Misha 4 hete van velünk, és már most nem stimmel semmi abból, amit a születése előtt elképzeltem az azt követő életünkről. De komolyan, semmi:
1.) Előtte: Laza szülők leszünk, lazán veszünk mindent, és főleg egymást fogjuk segíteni.
Most: Rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok laza lenni, ha a gyerekemről van szó. Sem magammal, sem Pasival, sem egyéb emberekkel. Nem tudom lazán kezelni, hogy problémásan indult és megy most is a szoptatás. Azt sem tudom lazán kezelni, hogy olyan nincs, hogy éhen hal a gyerekem, mert nem tudom, mennyit szopik a ciciből, tehát nem kell mindig, minden szopi előtt és után mérni.
A folytatásért kattints a Fapiac cafeblogra!