“A férjemmel nagyon vártuk a babánkat, aki szépen, pontosan megérkezett. Nehéz szülés volt, de végül minden jól alakult, és csodálatos volt egy családként ott lenni a kórházban, és a kezünkben tartani a kislányunkat. Mivel már legalább öt éve várjuk őt, mindent megtettünk, hogy egészségesen megérkezzen. Ez a szexre is igaz.
Amikor megfogant, sokat szeretkeztünk, persze főként ovuláláskor, de egyébként is, aztán a terhesség alatt óvatosságból alig-alig. Az első időkben az orvos eleve nem javasolta, aztán mondta, hogy vigyázzunk, mi meg féltünk, hogy minden mozdulattal kárt tehetünk benne, a végén meg a férjem szinte hozzám sem fért. És arra gondoltunk, hogy ez úgyis megváltozik hamarosan, nem sokkal szülés után.
Nem egészen így történt.
Az első hat hétben persze tilos volt, és minden más járt az eszembe ezen kívül, az biztos. Leginkább életben szerettem volna maradni, mert azt a fáradtságot korábban elképzelni sem bírtam. Na, aztán már lehetett, és a helyzet még rosszabbá vált, mert a gyerek nem aludt többet hat hét után sem, a férjem meg időnként próbálkozott, és persze mindig kedvesen elfogadta, ha hárítottam. Csak közben éreztem benne a növekvő feszültséget.
Szerettem volna, hogy neki jó legyen, de ki sem láttam a pelenkákból meg az álmosságból. Végül a harmadik hónapban azt mondtam, próbáljuk meg akkor is, ha semmi kedvem hozzá. Megpróbáltuk, és rettentően éreztem magam. Iszonyúan fájt, és kábé öt perc után azt kellett mondanom, hogy hagyjuk abba. Megértette, persze.
Négy hónaposan megint megpróbáltuk, akkor síkosítóval, úgy legalább kibírtam, de bevallom, leginkább túl akartam csak esni rajta.
És a helyzet azóta sem változott. Nagyjából kéthetente belemegyek, de az neki sem jó, ha rosszul érzem magam közben, én viszont egy valamit szeretnék az egész helyett csinálni: aludni.
Arra is gondoltam, hogy mondom neki, menjen el máshoz, megértem én, hogy hosszú hónapok óta nincsen semmi, és ez szörnyű neki, de végül arra jutottam, hogy ez esetleg nagyon rosszul is elsülhet. Hogy nagyon féltékeny leszek, vagy beleszeret valakibe, vagy nem bírom elviselni a gondolatot, hogy mással lefeküdt.
Teljesen tehetetlennek érzem magam, mert szeretem, szeretném, ha le tudnék vele feküdni, de nem megy.
Azt sem tudom, hogy valami baj van-e velem. Ez normális, hogy így megváltoztam?
A barátnőim arról számolnak be, hogy nekik már nagyon hamar újrakezdődött a szex a szülés után legalábbis közepesen örömtelien. Már a második hónaptól. Egyszerűen nem tudom, hogy csinálták. Rosszul vagyok kialakítva? Valami nem stimmel nálam? Hogy csinálhatnám úgy, hogy mindketten elégedettek legyünk? Van erre megoldás?”