Anyaságom 11 éve alatt azt hiszem, láttam már majdnem mindent, de ez a jelenség, úgy tűnik, egyre csak rosszabbodik, és simán rásüthető most már, hogy az anyák online bántalmazzák egymást. Persze ott van a képernyő védettsége, és nehéz elképzelni, hogy a betűk mögött rejlő embernek is vannak érzései. De nemcsak online megy ez az adok-kapok, a valóságban is folyton egymást macerálják az anyák.
Ha beülsz egy kávézóba, és elég sokáig vársz, biztos, hogy feltűnik a színen egy terhes nő a barátnőjével, aki azért szólja le a másikat, hogy terhesen kávézik, és most mérgezi épp meg a gyerekét. Vagy amikor már 8 hónapos a baba, és azért szólnak be az anyukának mások, mert szerintük legyilkolja a kiflicsücsökkel, amit adott épp neki, mert a fehér liszt, hát az aztán mindennek a teteje. Volt olyan is, hogy azt láttam a boltban, hogy az egyik nő rászólt egy másik – számára vadidegen – nőre, aki a telefonját nyomkodta, előtte a kocsiban ült a kisgyereke, hogy mit képzel, hogy akkor telefonozik, amikor a gyerekével van, és tegye el azonnal azt a “szart”, és figyeljen a kölkére. A “kölke” egyébként teljesen békésen üldögélt és rágcsálta a kiflicsücsköt (jujj!).
Az ész megáll, hogy mit megengednek maguknak az emberek – és sajnos főleg az anyukák – egymással szemben.
A legújabb élményem az volt, amikor egy online fórumon feltett egy ártatlan kérdést az anyuka falvédő tisztításával kapcsolatban, mert összekente a gyerek étellel. Mindent kapott, csak tanácsot nem az eredeti kérdésére. Miért van falvédő, allergiás lesz tőle a gyereke. Miért engedi, hogy az etetőszéken kívül egyen, sose tanul meg normálisan enni. Innen már egyenes út vezetett odáig, hogy keresztet vessenek magukra, amiért a gyerek az anyukájával alszik, és már el is temessék a házasságát. Sajnos azt nem tudtuk meg, hogy mihez kezdjen az összekent falvédővel, azt viszont igen, hogy ez az anyuka a világ legrosszabb anyukája a többiek szerint.
Nyilvános megszégyenítés, online bántalmazás, kritizálás, bűnöskeresés… Ha anya vagy, te is pontosan tudod, milyen nehéz az anyaság. Ha pedig nem vagy anya, akkor fogalmad sincs, miről beszélsz, amikor beszólsz egy anyukának. Mindenki megteszi a legtöbbet, ami tőle telik, minden nap, és az anyuka, aki telefonál, pont annyira szereti a gyerekét, mint te vagy bárki más.
Miért azzal erősítik az önbizalmukat ezek az anyukák, hogy másokat inzultálnak? Jobb anyák lesznek attól, hogy mindenki mást egy kupac szerencsétlenségnek állítanak be?
Nyilvánosan ráadásul. Ettől érzik tökéletesnek magukat? Olcsóbb lesz nekik a kenyér, és elégedettebben hajtják álomra a fejüket, hogy “juhé, ma is belerúgtam három anyukába, sokkal szebbeket fogok álmodni?”. Mi történt a tapintattal, az alapvető udvariassággal és azzal, hogy nem szólok abba bele, ami nem az én dolgom? Ezeknek az anyukáknak nem tanították meg a szüleik gyerekkorukban, hogy mindenki a saját háza táján söpörjön?
Ítélkezés, hátba támadás, megszégyenítés helyett lehet, hogy inkább például támogatni kellene egymást. Nem úgy felmagasztalni magukat, hogy másokra rátaposnak. Mindenki törődjön a saját gyerekével, és azt vizsgálja meg nagyítóval, hogy milyen a saját élete, ne mások kárára köszörülje a nyelvét. Csodálatos világ lenne, ha az anyukák végre összefognának, és egymást támasztva nevelgetnék a gyerekeiket. Utópia talán, de én azért lelkesen hiszek még ebben, és a saját mikrokörnyezetemben ebben a szellemben leszek továbbra is anyuka.