A családi vacsora fontosabb a gyereknek, mint gondolnád

Kun Gabi | 2015. November 27.
Nem azért fontos, hogy együtt, egy asztalnál, közösen együk meg a vacsoránkat a gyerekekkel, mert akkor majd jobb evők lesznek. A családi evésektől akár még okosabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb gyerekeink is lehetnek.

Anne Fichel családterapeuta egy egész könyvet írt arról, hogy milyen jó hatásai vannak a gyerekekre, ha közösen vacsorázik a család. A Home for Dinner: Mixing Food, Fun, and Conversation for a Happier Family and Healthier Kids című könyvből a legfontosabb szempontokat emelte ki egy cikkében.

Anne a hozzá forduló családoknak azt szokta tanácsolni a terápiák során, hogy ahelyett, hogy vele töltik el azt az egy órát, inkább menjenek haza és vacsorázzanak együtt. A tanácsa azon a 20 évnyi kutatáson alapul, amit Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában végzett, mert az derült ki számára, hogy a közös családi vacsora jót tesz a gyerekek agyi, testi és lelki fejlődésének egyaránt. Nem azt jelenti ez, hogy valami különleges, háromfogásos vacsorát kellene tálalnunk minden nap a család elé, aminek a kedvéért három órát állunk a konyhában, és különösképpen az sem számít, mennyire egészséges vagy gluténmentes az az étel. Egy egyszerű szendvics elfogyasztása is remek hatással lesz a család életére és boldogságérzetére.

Élelem az agynak

A kutatók azt találták, hogy a kicsi gyerekek számára a vacsora közben zajló beszélgetés fejleszti a szókincset, jobban, mint amikor felolvasunk nekik. Összehasonlították, hogy mennyi különleges szót tanulnak a gyerekek a családi vacsorák és a felolvasások során, és kiütéssel a közös vacsorák győztek: 1000 különleges szót tanultak ilyenkor a gyerekek szemben a felolvasás közben magukra szedett 143 szóval szemben. Azok a gyerekek pedig, akiknek nagy a szókincsük, könnyebben és gyorsabban tanulnak meg olvasni.

Az iskoláskorú gyerekek is profitálnak intellektuálisan a közös vacsorákból: jobban teljesítenek az iskolában, motiváltabbak a házi feladat elkészítésében, sportolásban és a művészetekben. Azokban a családokban, ahol együtt esznek 5-7 alkalommal egy héten, azt találták, hogy kétszer olyan gyakran hoztak ötösöket a gyerekek, mint a nem együtt vacsorázók körében.

Jót tesz a testnek

Úgy tűnik a gyerekek egészségére is remek hatással van, ha közös családi vacsorákat rendezünk velük. Sokkal több gyümölcsöt, zöldséget, vitamint és rostot fogyasztanak, kevesebb olajban sült ételt esznek és alig isznak üdítőt. A jó hatás pedig tartós, azt figyelték meg a kutatók, hogy azok a gyerekek, akik tinédzserkorukban közösen vacsoráztak a családdal, felnőttként kevésbé voltak hízásra hajlamosak, és előnyben részesítették az egészséges ételeket.

Más tanulmányok összefüggést találtak a családi vacsorák és különböző betegségek tüneteinek csökkenése között is, ilyen kiemelkedő eredményeket hozott például az asztmás gyerekek esetében csupán az, hogy együtt ettek a szüleikkel minden este. Emellett pedig minden esetben csökkent a gyerekekben a szorongás, ami miatt már megéri odaültetni a családot az asztalhoz.

Nemcsak azért van ennyire jó hatással az egészségre a családi evés, mert így egészségesebb ételek kerülnek az asztalra, hanem az asztal körül uralkodó hangulat is legalább ennyire hozzájárul az előnyökhöz. Ezért fontos, hogy ne a vacsora közben szidjuk össze őket a rossz jegyekért vagy vesszünk össze életünk párjával, hanem inkább éreztessük velük a meleg, elfogadó családi közeget. Nem ilyenkor kell őket megnevelni, csak az együttlét a lényeg.

Arra hívják fel a figyelmünket még, hogy a közös családi vacsorák alatt mindenképpen kapcsoljuk ki a tévét. Egy amerikai tanulmány szerint ugyanis azok a gyerekek, akik tévéznek evés közben, hajlamosabbak a hízásra és súlyproblémákkal küzdenek már általános iskolás harmadik osztályra. Ugyanezt a jelenséget fedezték fel Svédországban, Finnországban és Portugáliában is, úgyhogy valószínűleg ránk, magyarokra is igaz.

Élelem a léleknek

A családi vacsorákkal kapcsolatban az is kiderült, hogy nagyban csökkentik a kamaszkorban gyakori magatartás-problémák, a dohányzás, alkohol- és marihuánafogyasztás, erőszak, tanulási nehézségek, étkezési zavarok és korai szexualitás előfordulását. Az egyik kutatás során 5000 amerikai tinit vizsgáltak, és a hagyományosan közösen vacsorázók körében kevesebb depressziós és öngyilkos hajlamú tinit találtak.

Sőt ezek a tinik jobban meg tudták védeni magukat az internetes és iskolai bántalmazókkal, zaklatókkal szemben is. A családi vacsorák erőteljesebb pozitív hatással bírtak a tinik viselkedésére, mint a templomba járás. Egy új-zélandi kutatásban pedig arra derült fény, hogy a közösen evőknek sokkal pozitívabb a jövőképük és általánosan jobb a közérzetük, jobban elfogadják saját magukat, mint a családjuk nélkül vacsorázó társaik.

Miért olyan varázslatos a vacsora?

A legtöbb családban napközben nincsenek együtt a családtagok, csupán este találkoznak pár órára nyugodtan. Ha ebből az időből teljes figyelmünket legalább a vacsoraidő alatt a gyerekekre fordítjuk, akkor oldjuk a szorongásaikat, szeretve érzik magukat. A közös evés pedig jó apropó arra, hogy leüljünk és csak velük foglalkozzunk, nem erőltetett, hanem kötetlen formája az együttlétnek. Olyan ez a napi közös étkezés számukra, mint a biztonsági öv az autóban, megvédi őket a gyerekkor nehézségeitől.

Persze a kulcs abban rejlik, hogy ezek a közös vacsorák jó hangulatúak és szeretetteljesek legyenek. Ha a családtagok néma csöndben ülnek vagy kiabálnak egymással, esetleg pont a gyerekeket szidják, akkor nem lesz semmilyen pozitív hatásuk. Csak annyival, hogy megosztozunk az ételen, még nem javítunk a szülő-gyerek kapcsolaton. De ha a vacsoránk egy olyan időtöltés, amelynek során megosztjuk egymással a jó tapasztalatainkat, és meghallgatjuk a másikat, akkor erősebb kötődést alakíthatunk ki a gyerekeinkkel. Ha ehhez csak le kell ülni egy asztalhoz, akkor mindenképp megéri kipróbálni.

Exit mobile version