“Az a helyzet, hogy én ezt nem értem. Egyáltalán nem értem. Tudom, hogy sokan panaszkodnak ugyanezért, rengeteg blogon és cikkben, és őszintén nem szeretnék ezzel az olcsó kérdéssel jönni, hogy hol vannak már a férfiak, de tényleg nem tudom, hol vannak. Vagy az én fejemben van probléma, vagy az övékében, vagy fogalmam sincs.
Pedig nem vagyok már huszonéves, nem Kenre vágyom, semmiképpen nem vagyok Barbie.
Nem akarok szőkét, nem akarok fehér lovat, nem akarok olcsó ígéreteket, olcsó ígéret helyett inkább köszönöm, nem kérek semmit. Nem akarom, hogy azonnal akarjanak örökre, nem kell, hogy rögtön csináljanak nekem három gyereket, különösen hogy van már kettő, az illúzióim is csökkentek, nem kell mindig mindennek folyton jól működnie, és ennek ellenére már másfél éve alig találkoztam férfivel, akivel néhány óráig legalább jól éreztem volna magam.
Négy éve váltam, három éve keresek, kutatok változó intenzitással, és igen, megjártam a társkeresőket, találkoztam rengeteg szexpartnerre vágyóval, akikkel nem annyira az volt a problémám, hogy csak szexet akarnak, hanem hogy én meg nem azt akartam, és nem esett jól, hogy keveredtünk, és olyan helyen vadásztak, ahol mások meg másképp ismerkedtek volna. Hamar túlestem az első kényelmetlen randikon, találkoztam sok olyannal, akiről első pillanatban tudtam, hogy nem, nem lesz jó, olyanokkal is, akikkel egy kicsit lehetett beszélgetni, de végül nyomasztottak ezek a találkozások.
Eszméletlen, hogy egy helyzetben, ahol az emberek nagy része a legjobbat akarja kihozni magából arra az egy órára ugye, sokaknál ennyi a legjobb. Hogy nem hív meg egy ásványvízre sem, hogy nincs egyetlen kérdése sem, hogy alkoholista, hogy folyton a volt feleségéről beszél. Komoly kapcsolatot azóta sem találtam, nem érzem úgy, hogy rajtam múlt volna.
Na de most tényleg, ilyen igényeim volnának, túlzások talán?
- Néha jusson eszébe, hogy esetleg meg is hívhat vacsorára – ez olyan ritka manapság.
- Tudjunk beszélgetni, ezt az igényemet nem tudom elengedni, sajnálom, pedig a körülmények néha azt sugallják, meg kellene tennem, de könyörgöm, mit, ha ezt nem? Szeretném, ha értené, amit mondok, eskü’, nem kell velem mindig egyetérteni, de azért fogja fel értelmileg.
- Higgye el, hogy amit mondok, azt érzem is, és van jelentősége annak, hogy mondom, nem csak úgy dumálok a semmiről, hanem a tudomására akarom hozni, ha valami rosszulesik, és VALÓBAN nem szeretném, hogy újra előforduljon.
- Működjön a szex. Nem kell tűzijáték mindig, csak működjön. És tudjunk beszélni róla.
- Ha kérhetem, ne legyen alacsonyabb nálam.
- Nem baj, ha vannak gyerekei, rakjuk össze őket az én gyerekeimmel.
- Legyen önálló élete, ne tőlem függjön, mit gondol.
- Sok mindent megoldok egyedül. Gyakorlatilag mindent megoldok. De nem szeretek mindent megoldani. Átadnék ezt-azt. Elsősorban mondjuk lámpabura-felszerelés, cipekedés, egyéb ház körüli munkák.
- Higgyen bennem és magában.
Most, hogy visszanézem, kicsit úgy érzem, hogy nem túl magasak a várakozásaim. Sőt az elmúlt évek annyira megtörtek, hogy mintha túlzottan is alacsonyak lennének. Végül is ezek nem alapvető dolgok? Vagy már megőrültem az egyedüllétben? Magam sem tudom, mi reális és mi nem. Emberek, tényleg lehetetlen ilyen férfit találni?”