Szívet melengető gondolatok egyedülálló apáktól

K.G. | 2016. Március 18.
Az egyedülálló anyákról elég sok szó esik, de mi a helyzet az egyedülálló apukákkal? Bár ritkább az a felállás, mikor az apa marad a gyerekekkel egyedül, mégis elég gyakori ahhoz, hogy őket is meghallgassuk.

Szinte mindegy, hogy melyik szülő neveli egyedül a gyermekét, nagyjából ugyanazokkal a kihívásokkal és mindennapi akadályokkal néznek szembe. Talán az apukák kicsit nehezebben veszik az olyan szituációkat, mint a lányok frizurája, körömlakkozása vagy divatozása, de szemmel láthatóan jól helyt állnak, és a lényeg számukra is csak az, hogy mosolyt csaljanak a gyerekeik arcára.

A Whisperen írták le az egyedülálló apukák gondolataikat a saját gyerekeikről és az apaságról, szívet melengető kedvességgel.

“Tény, hogy egyedülálló apaként több kihívással nézek szembe, de amikor a fiam megfogja a kezemet, tudom, hogy minden rendben lesz velünk.”

Ma reggel kifestettem a lányom körmét. Igazából mókás dolog az egyedülálló apaság. Ebéd után például ő fog átöltöztetni engem.”

Amióta egyedülálló apa lettem, megváltozott számomra az egész világ, mindent másképp látok. Semmi pénzért nem mennék vissza a régi életünkbe, imádom a lányomat.”

Egyedülálló apaként nevelem a négy gyermekemet. Ma egy miniünnepséget rendeztünk a legnagyobb fiammal, mert kiürült a szennyeskosár, mindent kimostunk. Ez elég ritkán fordul elő.”

18 éves korom óta egyedül nevelem a fiamat, aki idén érettségizik. A legnagyobb örömem jelenleg az, hogy az évek során elég pénzt sikerült gyűjtenem az egyetemére.”

Egyedülálló apa vagyok, ami életem legnehezebb feladata. De a hét minden napján hegyeket mozgatnék meg a fiamért.”

Egy nő azért nem jött randizni velem, mert egyedülálló apa vagyok. Nem nagy baj, a szívemnek már van egy hercegnője.”

Két fiút nevelek egyedül, az életünk nagyon vidám hármasban. Elképzelni sem tudom már, mit csináltam nélkülük, mielőtt megszülettek.”

Minden hónap első péntekén elviszem a hároméves lányomat egy gyógyfürdőbe. Az egyedülálló apaságban nehéz az, hogy mindkét szülőt kell egyszerre képviselnem, de az ilyen apa-lánya programok minden problémát feledtetnek.”

A legnehezebb része az egyedülálló apaságnak az, hogy megcsináljam a lányom frizuráját. Már Youtube videókat kezdtem nézegetni, hátha sikerül megtanulnom pár trükköt.”

Szeretek egyedülálló apának lenni és nézni, ahogy kis hölgy válik a pici lányomból. A legjobb érzés a világon.”

A legjobb része az egyedülálló apaságnak, hogy minden figyelmemet a fiamnak szentelhetem.”

A kislányom hajnali 4-kor átlopakodott az ágyba mellém. Most próbálok úgy aludni, hogy a térde a hátamba fúródik és a keze a nyakamra fonódik. De ez így tökéletes.”

Az egyedülálló apaság nehéz, de közben a legjobb dolog is, ami történhetett velem. Nincs ahhoz fogható, mint amikor boldognak látom a kislányomat.”

Olvass még többet az apaságról:

Exit mobile version