Szerelembe esett az internet a babájukkal táncoló apukák videójától

nlc | 2016. Május 23.
Meg kell hagyni, kevés olyan cuki felvétellel találkozni az interneten, mint amit a San Diegó-i GroovaRoo Tánciskola tett közzé. Ezt nem lehet elmondani, ezt látni kell!

Az amerikai tánciskola alig néhány hónapja döntött úgy, hogy a baba-mama jógaórák mintájára új kurzust indítanak: csakhogy ezúttal kifejezetten apukáknak. A tulajdonosok az első néhány alkalommal még tartottak attól, hogy az óra nem lesz majd olyan népszerű, mintha anyukáknak írták volna ki, de hamar rájöttek, tévedtek.

Meglepően sok apuka döntött úgy, hogy gyermeke születése után a mozgás eme különleges formáját választja. “Az, hogy apa lettem, nem jelenti azt, hogy mostantól sehova se járhatok majd” – nyilatkozta az egyik résztvevő, majd hozzátette, a heti egy táncóra nemcsak gyermekének és neki, de feleségének is jót tett, aki ez idő alatt intézhette azokat az ügyeket, amiket baba mellett nem tudott volna.

A baba-papa táncórák egyébként nem a különleges mozdulatok vagy az összetett koreográfia miatt igazán érdekesek: sokkal inkább az imádni való, semmivel se összehasonlítható hangulatuk miatt. Ugye?

 

Olvass még többet az apaságról az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version