Mindkét apa DNS-ével rendelkeznek a meleg pár gyermekei

nlc | 2016. Október 03.
A hármas ikrek között van olyan, aki az egyik, míg olyan is, aki a másik apuka DNS-ét hordozza.

Justin Ruehs és Adam Smeets már régóta próbálkoztak a családalapítással. Végül – négy hosszú év után – hármas ikreket köszöntöttek, akik közül ráadásul van olyan, aki Ruehs, és olyan is, aki Smeets DNS-ét hordozza. A nem mindennapi eljárás során ugyanis mindkét férfi spermájával megtermékenyített embriókat ültettek be: így született két ikerlány és egy kisfiú, akik voltaképpen biológiailag “csak” féltestvérek. Ez azért szokatlan, mert általában a meleg pároknál csak az egyik szülő DNS-ét örökítik a mesterségesen megtermékenyített embrióba – így viszont mindkét fél vér szerinti apuka lehet.

A kicsik júniusban születtek, jelenleg három hónaposak, és igazán egészséges, boldog kisbabák – a szülők egyelőre mindketten otthon vannak, hogy vigyázzanak a kicsikre, de hamarosan visszatérnek majd a munkához.  

Daily Mail

Exit mobile version