Tüneményes fotó: a mentősök etették a kisbabát a tömegbaleset után

nlc | 2016. Október 10.
Tüneményes fotót posztoltak a mentősök a közösségi oldalon. A képen azt az igazán megható pillanatot örökítették meg, amikor egy vasárnapi tömegbalesetet követően az egyik mentőápoló eteti a hat hónapos kisbabát. Mi mindenre kell felkészülniük – csak ámulunk és bámulunk.

Három autó ütközött vasárnap a 4-es főúton Monorierdő közelében. A balesetben nyolcan sérültek meg, közöttük három kisgyermek.

Az egyik balesetet szenvedett autóban az édesanya éppen az ikreit próbálta megnyugtatni, amikor hat hónapos kistestvérük elkezdett nagyon sírni. A helyszínen közreműködő egyik mentőápoló, Laczi Csaba azonnal az anyuka segítségére sietett. Gyakorló apukaként sejtette, a kisbaba sírásának hátterében az éhség állhat. Az édesapa sérülését ekkor éppen a másik mentőautóban látták el. Az apuka odaadta a kicsi cumisüvegét, az ápoló pedig megetette a babát.

A Blikk úgy tudja, a karambolban senki sem sérült meg súlyosabban. A jóllakott babát és a családot kórházba szállították a mentősök. Az emberségért pedig újabb lájk részünkről is.

Exit mobile version