Bár az egypetéjű Keen ikrek, Lucas és Cooper lassan már négyévesek lesznek, a napokban lettek igazán világhírűek, miután szüleik megosztottak a Facebook-oldalukon egy fotót, ami nem sokkal a születésük után készült. A képen az ikrek egymás kezét fogva fekszenek, a leírásból pedig az is kiderül, hogy Cooper ebben az időszakban az életéért küzdött.
Az ikrek édesanyja, Kerrie Keen a Daily Mail című brit lapnak elmondta, gyermekeit jóval a szülés kiírt időpontja előtt, sürgősségi császármetszéssel hozták világra az orvosok. Kiderült ugyanis, hogy az egyik babának vészesen lelassult a szívverése: Cooper a születése után azonnal a csecsemőintenzív-osztályra került, ahol napokig küzdöttek az életéért.
“Sokáig azt sem tudtuk, mi a baj. Órák teltek el így, mire az egyik orvos bejött hozzánk, hogy közölje, Cooper a császármetszés alatt több agyvérzést is elszenvedett, így most gépek tartják életben.” Az anyuka elárulta, míg egyik gyermeke a csecsemőintenzív-osztályon feküdt, ő a másikkal 25 mérfölddel távolabb lábadozott.
“Életem legnehezebb napja az volt, mikor Lucas is orvosi megfigyelés alá került, mert a születése után rohamosan veszíteni kezdte a súlyát. Kiderült, hogy ennek oka az volt, hogy nem maradt neki elég tejem, miközben Coopernek igyekeztem annyit fejni, amennyit az orvosok mondtak.”
Az ikrek és szüleik végül öt teljes hetet töltöttek kórházban, mire az orvosok úgy döntöttek, hogy Cooper is elég erős ahhoz, hogy hazaengedjék. Újabb hónapok teltek el, míg diagnosztizálni tudták a Little-kórját. “Biztos vagyok benne, hogy azokat a kritikus pillanatokat, amikor Cooper az életéért küzdött, Lucasnak köszönhetően vészelte át. Mondanom se kell, azóta is elválaszthatatlanok.”
Olvass még többet az ikrekről az NLCafé oldalán:
- Félelmetes hasonlóság: 23 fotó egypetéjű ikrekről
- Ikrek: ahol az egységben a kétség is jelen van
- Ikrek napja: több tízezer ikerpár egy helyen