Hárman is vigyáztak a víztározóba fulladt testvérekre

nlc | 2017. Április 04.
A Nagyfügeden vasárnap történt családi tragédia mindenkit megrázott. A három- és az ötéves kisfiú a víztározóba fulladt, a kétéves, legkisebb testvért még ki tudták menteni, de az ő állapota is válságos. Hárman is vigyáztak a gyerekekre, a baleset mégis megtörténhetett.

Vasárnap délután mindössze néhány perc alatt következett be a Heves megyei Nagyfügeden a tragédia, amely a háromgenerációs család életét örökre megváltoztatta. A három kisfiú a kertben játszott, amikor gondoltak egyet, majd a szomszédos gazdasági épület hátsó része felé vették az irányt. Itt jutottak be a víztározóhoz, azt már soha senki nem tudja meg, mit akartak ott csinálni. A fiúk beestek a tározóba, a két nagyobb, Bálint és Kristóf a helyszínen meghalt, a legkisebbet, Danikát mentőhelikopter szállította kórházba. A kétéves kisfiú állapota válságos, gépek tartják életben.

Senki nem érti, miért nem kerítették el a víztározót a gazdasági épületben. Az utcafront felől kerítés védi a területet, de hátul könnyedén bejuthattak a testvérek. A családot senki sem hibáztatja a településen, a tragédiában a község lakói mélyen együttéreznek. A család négy gyermeket nevelt, a legkisebb, az öthónapos kisbabájuk nyújthat vigaszt számukra a baleset után.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett em­berölés miatt indított eljárást. A Bors úgy tudja, nemcsak a tragédia idején otthon tartózkodó családtagok felelősségét vizsgálják, hanem azt is, megfelelően építették-e ki a víztározót.

Exit mobile version