Nyilván nem általánosítható kérdés, mert ahány család, annyi élethelyzet és lehet, hogy csak a mi családunkban egyértelmű, hogy a 10 év korkülönbség a gyerekek között ilyen jól sült el. Az is lehet, hogy csak azért tűnik jónak, mert annyira rossz volt a két nagy között a kis korkülönbség. Tudatos döntés volt, azt szerettem volna, ha közel állnak korban egymáshoz, mert majd jól összenőnek, a fejemben egy kis rózsaszín, csillámporos képen megjelent, ahogy a legjobb barátnők lesznek, és együtt járnak fesztiválozni kamaszkorukban.
Amikor viszont megszülettek 20 hónap különbséggel, azt hittem, nem élem túl az első időszakot.
Az egyik épp belecsúszott a dackorszakba, úgyhogy a nap 24 órájából 20-ban nyafogott, sírt, toprzékolt, visított, a másik meg újszülöttként nyilván ugyanazt tette, a toporzékoláson kívül, mert hát mi mást tehetne egy újszülött, ez a természetes működése. Az idegeim cafatokban lógtak, az biztos.
Sokkal könnyebb nem lett az első pár hónap után sem, egy túlélőtáborban éreztem magam egészen addig, míg a nagy középsős nem lett. A legjobb barátok sem lettek egyelőre, sokkal inkább akadályozó tényezőként tekintenek egymásra, aki miatt nem élhettek a szülők osztatlan figyelmének kereszttüzében. Most tizenévesek, úgyhogy egyértelmű számomra, hogy egy újabb dackorszakot készülnek lenyomni, csak már nagyban és kevesebb toporzékolással, annál több ajtócsapkodással. Kezdek lassan lemondani a csillámporos–barátnős álmaimról.
Ezzel szemben amikor megszületett 2,5 éve a kicsi lányom, mindkét nagylányban felébredt az anyai ösztön, gondoskodni akarnak róla ők is, imádattal veszik körül, elkényeztetik, és remekül szórakoznak rajta. Olyan “nem rajtad, hanem veled nevetek” módon. Megható látni, mennyire kötődnek hozzá, és ha arról van szó, hogy a kicsit meg kell védeni, akkor oroszlánként állnak mellette. A nagy korkülönbség ellenzőinek abban mondjuk igazuk van, hogy így hosszabbra elnyúlik az az időszak, amíg anya nem mehet sehova a kis utánfutó nélkül, és mire végre elég nagyok a nagyok, már nehéz újra kezdeni mindent elölről.
Ha hosszútávon nézem, akkor 7 okom is van azt mondani, hogy jó a nagy korkülönbség a gyerekek között.
1. A tested és lelked fel tud készülni alaposan
Egészségügyi szempontból jó, ha várunk egy-két évet a terhességek között, legalábbis a kutatások szerint jól tesszük, ha hagyjuk regenerálódni a testet. A mentális egészségünknek pedig egyértelműen hasznára válik, ha nem esünk szét egy kicsi és egy pici gyerek között. Ha nagyobb a korkülönbség, sokkal nyugodtabban telnek a pici babás napok a második gyermeknél, mert a nagy akár még be is tud segíteni a baba körül, de legalábbis már megvan a maga megszokott napi rutinja, amiben egyre önállóbban tud mozogni.
2. A totyogós kort könnyebben átvészeled
Nyilván a dackorszak a legrázósabb rész a kicsi gyerekeknél, ebben az időszakban lesz egyre függetlenebb a gyermek, és egyre több veszélyes dolgot művel, amit egy pici babával a karodban nehezebben tudsz menedzselni. Ha totyogó korában nincs kistestvére, akkor minden figyelmedet neki tudod szentelni, hogy segíts a frusztrációit legyőzni, és kreatívan megoldani a felmerülő konfliktushelyzeteket.
3. Az idősebb testvérrel könnyebb játszani
A nagy lányom már nem idegeskedik, ha kiveszi a kicsi a kezéből a legót vagy ha épp lovacskázni akar, minden lebeszélés ellenére is. Nem arról van szó, hogy mindent megtesz a kicsinek, csak épp nincs köztük az a féltékenység és feszültség, ami két kicsi gyerek között a közös játék során. Arról nem is beszélve, hogy bármikor kapható arra, hogy építsenek bunkert és hallgassák a cirmos cica rockosított változatát teljes hangerőn. Végtelen türelemmel és rugalmasan áll a húgához.
4. Csak egy gyereknek kell pelenkát cserélni
Élénken él bennem az az időszak, amikor már terhes voltam a második lányommal és még bőven pelenkás volt a nagy is. Ruhacsipeszt kellett tennem az orromra, úgy tudtam csak émelygés közben lecserélni a pelenkáját. Majd mikor megszületett ketteske, még mindig volt bő egy év a nagy szobatisztaságáig, úgyhogy olyan vicces helyzetekkel szembesültem, mint mikor két kakis gyerek van egy pelenkázószekrényre és nem a tandemszoptatást, hanem a tandem pelenkázást kellett nindzsaként gyakorolnom.
5. Kicsivel több alvás jut
Egy tízéves gyerek már magát fekteti le este, nincs szüksége délutánonként szunyókálásra és ha fáradt, leteszi a fejét, és alszik ahelyett, hogy bőgne bele a világba. Nagy korkülönbségnél van egy szusszanásnyi időnk kiélvezni, hogy nem minden a gyerek alvása körül forog, és belekóstolhatunk a szabadon alvás csodálatos érzésébe. Persze épp emiatt nehezebb is visszaszokni egy újszülött mellett a felmosórongy állapotba később.
6. Kevesebb a veszekedés
Míg a kis korkülönbséges gyerekeim tépik egymást nagyjából azóta, hogy megszületett a kisebbik, addig a legkisebbel szinte semmilyen konfliktusuk nincs. Maximum akkor, ha elveszi tőlük a telefonjukat, mert azért még engem is megharapnának. A kicsivel szemben nagylelkűek, nem reklamálnak még akkor sem, ha több csokit akar enni, mint amennyi nekik jut, és még a szent kedvenc bögréjüket is átengedik neki meghatódva, ha kéri. Nem riválisok, ezért nincs feszültség.
7. Különleges kötődés van köztük
Máshogy kötődnek a kicsihez, mint egymáshoz. Amióta az eszüket tudják, a két nagy ott volt egymásnak, és ennek megfelelően nem is tekintenek ajándékként a másikra, csak egy szükséges családtagként, akit már megszoktak. Amikor a kicsi született, akkor viszont már tudatosan készülni tudtak rá, teljesen átérezték minden cukiságát, és kiélvezték a babakor minden kedves pillanatát. A nem annyira kedves pillanatokkal pedig nem is kellett nagyon szembesülniük, azok megmaradtak nekem, úgyhogy csupa jó emlék fűzi őket a húgukhoz. Ilyen alapra pedig remélem könnyen épül majd fel egy élethosszig tartó barátság köztük.
Mindenkinek a saját döntése, hogy hány évet hagy a gyerekek között, és nincs egyöntetű, általános igazság, csak személyes történetek, amikben mindenkinek a maga igazsága a mérvadó. Igazából csak az számít, hogy akármilyen korkülönbséggel is születnek a gyerekek, a szülők szeressék őket, akkor már nagy baj nem lehet.