Nem illik panaszkodni, mert még a végén megkapja az ember az arcába, hogy „mit vártál, hát terhes vagy!”, vagy hogy „inkább örülnél neki, hogy összejött a baba, mások hiába próbálkoznak”. Azt várja el a környezeted onnan kezdve, hogy megtudja, hogy babát vársz, hogy csillogó szemekkel, ragyogó arccal, éteri mosollyal az arcodon te csak várd a gyerekedet, és minden idegszáladdal ússz a boldogságban, hiszen terhes vagy.
Úszol is a boldogságban, csak közben egy rakás olyan változás történik a testedben, amivel nem könnyű megbirkózni.
Ellepnek a hormonok, átveszik az irányítást, hol sírsz, hol nevetsz, közben akkora lesz a tested, hogy mindenbe beleütközöl, mert nem érzed már a határait, ráadásul itt fáj, ott nyilall, nem tudsz lehajolni, de felállni sem, ha már egyszer lehajoltál, közben pedig folyamatosan pisilned kell, mert a húgyhólyagodon jár polkát a gyermeked. Hogy mindez még ne legyen elég, fájnak a mellbimbóid, vagyis hát érzékenyek, de annyira, hogy elég, ha a melltartó hozzájuk ér, már a csillagokat látod, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy bedagad a bokád, és fogalmad sincs, hogy amit érzel, az normális, vagy már szaladnod kellene orvoshoz.
A terhességi nyűgök nem hisztik, nem azért panaszkodnak a kismamák, mert kényesek, és azt akarják, hogy körülöttük forogjon a világ, hanem mert a testükben zajló változások teljes joggal megviselik őket.
Fotó: thinkstock
Most teret adunk a kismamák panaszainak, már csak azért is, mert ha hallgatunk a terhességi nyűgökről, azzal senkinek sem teszünk jót. Egyrészt a kismama úgy érezheti, hogy egyedül hagyja a környezete a bajaival, másrészt ha sosem beszélünk róla, akkor a következő kismamáknak sem tudunk segíteni, hogy felkészüljenek a terhességre.
Anitának a pattanásokkal gyűlt meg a baja:
„Gimnazista korom óta semmi dolgom nem volt a pattanásokkal, mondhatnánk, hogy a terhességig egészen bababőröm volt a szarkalábakat leszámítva. Ahogy azonban a hormonjaim berobbantak a terhességgel, elárasztottak a pattanások is, amitől teljesen frászt kaptam. Sajnos mindegy volt, mit eszem, a hormonális változásokat nem lehet kordában tartani igazán az életmóddal, úgyhogy csak azt tudtam tenni, hogy tisztán tartottam az arcomat, és hidratáltam, mint az őrült. Meg persze rengeteg vizet ittam, mert az is egy kicsit segíti a szervezet tisztulását. Pattanásos maradtam végig, a második trimeszterben kicsit ugyan enyhültek, de végleg csak a szülés után két hónappal múltak el, akkor állt vissza a világ rendje.”
Bella nem tudott napra menni:
„Sosem hallottam még róla a terhességem előtt, hogy annyira érzékennyé válhat a bőr, hogy nem bírja egyáltalán a napot. Nyilván nyáron voltam a terhességem közepén, úgyhogy elég nehéz volt elkerülni a napot, de szabályosan fájdalmat okozott, ha a bőrömhöz ért egy napsugár. Nyaralás közben kentem magamra vastagon az 50-es gyereknaptejet, és hatalmas kalapban mászkáltam talpig beöltözve. És kénytelen voltam elkerülni a fürdést, mert a gondolatától is rosszul voltam, hogy fürdőruhában milyen nagy bőrfelületen érne a napsütés.”
Anna nem bírt a nyálával:
„Megőrültem tőle, hogy rengeteg lett a nyálam. Nyilván a hormonok csinálták ezt is, de hogy miért, gőzöm sincs. Úgyis mindenért a hormonok a hibásak, ezt is a számlájukra írtam. Az orvostól is megkérdeztem, hogy ez normális-e, mondta, hogy együtt járhat a hányingerrel, mert így akarja biztosítani a hányáshoz a szervezet a megfelelő síkosító anyagot. Hát, kösz, gusztusos.”
Kata székrekedéssel küzdött:
„Nem mesélünk ilyenekről, pedig kellene, legalább mi, nők egymás között. Nekem székrekedésem volt, amiért a terhességi hormon a felelős, ahogy a doki magyarázta. Semmi más nem használt rá, csak a sok mozgás, sok víz, kis adagok az ételekből és persze a rostos étkezés. Pedig még a borzasztó keserű vizet is kipróbáltam rá. De végül még jól is jött, mert a mozgással legalább formában tartottam magam terhesség alatt, mindennap egy órát sétáltunk a férjemmel, sokat röhögött rajtam, hogy neki azért kell mozognia, hogy én el tudjak menni vécére.”
Biankának a lába görcsölt be folyton:
„Meg sem tudnám számolni, hányszor ébredtem arra az éjszaka közepén, hogy begörcsölt a vádlim, és nem is akart kigörcsölni. Nyilván pont akkor csinálta, amikor végre elhelyezkedtem, nem rugdosott a baba sem, és megtaláltam azt a pontot, ahol nem fáj a hátam. Kezdhettem a helyezkedést elölről.”
Bernadett izzadt, mint a ló:
„Nem azért, mert nyár volt, és 50 fok, hanem csak úgy, mínusz egy fokban is képes voltam úgy izzadni, mint a ló. Azt mondták, ennek köze van ahhoz, hogy több vért kell a szervezetnek szállítani, és ettől vannak hőhullámok is gyakran. Mint megtudtam, a ragyogó arcom sem annak köszönhető, hogy milyen boldog vagyok, hanem a megnövekedett vérmennyiség miatt van.”
Anettnek minden gyerekkel nőtt egy számot a lába:
„Bekerülhetne a top 10-be, amire nem számítottam, hogy átélem, hogy nőtt minden szüléssel egy méretet a lábam. Még szerencse, hogy csak két gyerekem van, így most a 42-es lábammal kell megküzdenem, és nem növesztették 44-esre a terhességek. Teljesen normális jelenség amúgy, szétcsúsznak a lábban a kis csontocskák a hormonális változásokkal, ezért történhet ilyen csúfság, hogy a végén hatalmas lábakkal trappolunk ki a terhességből.”