A 4 éves kisfiú szuperhős lett, hogy segítsen a hajléktalanoknak

K.G. | 2018. Május 16.
A gyerekeknek akkora a szívük, hogy az ember lánya talpig könnybelábad, amikor ilyeneket olvas, hogy egy 4 éves kisfiú ennyire a szívén viseli a hajléktalan emberek sorsát.

Austin Perine az a 4 éves kisfiú, aki azzal vált híressé, hogy a hajléktalanokon segít: szuperhős köpenyében jár közöttük, és ételt visz nekik. A szuperhős neve pedig President Austin.

Az apja mondta el a CBS News-nak, hogy a kisfiú azért vette fel a President (azaz: elnök) nevet, mert szerinte egy elnöknek az lenne a dolga, hogy segítsen a bajba jutott embereken. Apja személyében társra lelt ebben a küldetésben, készségesen hozza-viszi a kisfiát, és segíti, hogy ételt tudjon vinni a hajléktalanoknak.

A kisfiú egy pandákról szóló műsort nézett épp a tévében, amiben az anyapanda elhagyta a babapandát, és elhangzott, hogy a baba így hajléktalanná vált. Ekkor kérdezett rá, hogy kik azok a hajléktalanok, és a magyarázat hallatán rögtön úgy érezte, hogy valamit tennie kell.

Azt kérte a szüleitől, hogy az összes zsebpénzén vegyenek csirkés szendvicseket és vigyék el a hajléktalan embereknek. Ebből lett az, hogy most már rendszeresen járnak hozzájuk, viszik az ételt nekik. Még több ilyen szuperhősre van szüksége a világnak, mint President Austin!

Exit mobile version