A mostani kamaszok minden zeneműfajt fogyasztanak, álltalában kedvenc bandájuk is vagy több van, vagy egy sincs, de csak bizonyos számokat szeretnek. Nem hallgatnak végig albumokat, hanem egy play listeket csinálnak maguknak, amin sok zeneszám van, általában mindenféle stílusból. Egy egész albumot végighallgatni se idejük, se türelmük nincs. Annyi zene van a világban, hogy felesleges ilyesmire pocsékolni az időt. Ami jó, ami tetszik nekik, azt előbb utóbb úgyis megismerik. Valaki ajánlja chaten, vagy épp azt hallgatja, amikor több száz kilométerrel arrébb bejelentkezik a közös online játékba.
Én rocker voltam a barátnőimmel, nem az a bőrdzsekis fajta, hanem aki farmerdzsekiben jár.
Voltak kedvenc együtteseink, rendszeresen jártunk a koncertjeikre, és próbáltunk külföldi bandák albumaihoz is hozzájutni. Erre több, nem hivatalos mód is létezett akkoriban: az egyik a lengyel piac volt, ahol bolgár bakelitlemezeket lehetett vásárolni olyan előadók lemezét, mint mondjuk a черная суббота (Black Sabbath) vagy a lengyel árusok elképesztően nagy választékban árultak fillérekért Takt márkájú magnókazettákat, rajta minden olyan albummal, amiről csak álmodni mertünk, és rock évkönyvekben olvashattunk, hogy egyáltalán létezik.
És volt még egy módja a szuper albumokhoz jutásnak, amit ma már elképzelni is nehéz a jogvédelem, az idő, és a rajongás megszűnése miatt. A Blaha Lujza tér egyik kapualjában működött egy pici üzlet, ahol bakelitlemezeket másoltak magnókazettára pár forintért. Már ha megvolt nekik az a lemez, amit éppen szerettünk volna.
Mivel ezen a módszeren nem lehetett gyorsítani, a lemezt végig kellett játszani miközben a felvétel készült, az üzletben mindig szólt a zene, a kazettákon pedig mindig sercegett egy picit a felvétel. Pár nap múlva lehetett érte menni, és boldogan hallgatni, amíg a szalagot be nem kapta a walkman.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
Nagyon vicces, hogy a fiamnak micsoda repertoárja van zenéből. Szeretem hallgatni a zenéit, ezzel nem tud nálam lázadni.
A hangerővel se, azt is imádom. Szerintem sokszor gondolják a szomszédok, hogy a kamasz fiam üvölteti a zenét, pedig csak egyedül vagyok itthon, és vasalok. Csendben nem lehet vasalni.
A sok, számomra ismeretlen zenén kívül, amik általában 2000 után születtek, felbukkan egy Máté Péter, amit a nagyi mutatott a gyereknek, és szépnek talál. Megdöbben, hogy ismerem, sőt nem hiszi el, hogy harminc felett mindenki ismeri, aki Magyarországon él, akkor is kívülről tudja, ha utálja, mert annyit hallotta a rádióban és a tévében. „Régen” hallgattak az emberek rádiót, és néztek tévét.
De van rajta Rolling Stones is, a nagyapja kedvence, Belga, amit titkon mi imádtunk, amikor megismerkedtünk a férjemmel, és azért néha most mégis szólok, hogy egy kicsit halkítsa le, semmi szükség rá, hogy a lányom elénekelje az óvodában, és másnap kopogtasson a gyámügy. De leginkább rap, meg mindenféle elektronikus zene.
Mindegyiknek tudja az előadóját, amelyik nagyon tetszik neki, azt megkeresi a Youtube-on is, hogy lássa hogy néz ki, esetleg belehallgat pár másik számába is. Elképesztően széles a paletta. Még komolyzenei darabok is bekerülnek egy rap és egy techno közé, vagy vannak egész komolyzenei napok.
Egészen műveletlennek tűnök mellette zeneileg, annyi mindent ismer, olyan sok zenét hallgat.
Sokkal több zenét hallgatnak a mai kamaszok, mint mi gyerekkorunkban, viszont egyáltalán nem beszélnek róla. Nem nagyon van hírértéke az előadóknak, sőt arc sincs a zeneszám mögött. Koncertekre se a tinik járnak már, pár kivétellel. Tavaly eljutott a fiam egy menő rapper koncertjére, és az volt a véleményük, hogy offline sokkal jobb a fickó, mert élőben nem olyan jó minőségű a zene, és olyan számokat is játszott, amit ők nem annyira szeretnek.
Ennyit a koncerthangulatról, nem lehet továbbléptetni az unalmas számot. Nem kell már küzdeni az albumokért, ingyen is elképesztő mennyiségű zenéhez hozzá lehet jutni, de pár ezer forintért az egész családnak előfizethetünk zeneszolgáltatásra, hogy még az úton se maradjunk zene nélkül. Ezeken a szolgáltatásokon kis túlzással minden fent van, amit valaha rögzítettek. Lassan a magyar előadók is felkerülnek, és ami a legjobb benne, hogy a program pillanatok alatt kiismeri az ember zenei ízlését, és napi, heti vagy havi ajánlóban igyekszik olyan számokat mutatni, amit eddig nem kerestünk, de egyezik a stílus. Állítólag a legmenőbb mixeket egy másik alkalmazásban érdemes keresni, de itt már felbukkan a korosztályok közötti különbség: én nem hallgatok mixeket. Viszont már nekem is van playlistem edzésre, főzésre, reggelre, borozgatásra, sétálásra, BKV-zásra, bennük pár mix. Pont csak annyi, amennyi a fiamnál a Beatles, hogy még úgy tűnjék, mintha haladnék a korral.