Apás szülést akart, eltitkolta az orvosok elől, hogy koronavírusos

TóCsa | 2020. Április 01.
New York államban egy férfi eltitkolta, hogy beteg, csak hogy bent lehessen a felesége szülésénél.

Csak azután derült ki, hogy egy New York állambéli férfi jó eséllyel megfertőződött a koronavírussal, hogy a szülés után a feleségén is megjelentek a tünetek a kórházban – adta hírül a 24.hu egy helyi lapra hivatkozva. A férfi már úgy vitte be a feleségét szülni, hogy tisztában volt a betegségével, mégsem értesítette erről a kórház dolgozóit, mert ott akart lenni mellette a szülésnél.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Azóta őt, a feleségét és a kisbabát is tesztelték, de személyiségi jogokra hivatkozva nem árulhatják el, valóban koronavírustól fertőzöttek voltak-e. A rochesteri Strong kórházban az eset után szigorították a protokollt, az alkalmazottak folyamatosan maszkot viselnek, rendszeresen mérik a lázukat és a koronavírustesztjeik idáig negatívak voltak.

nlc.kapcsolódó

Koronavírus: Tatás Csilla tart a második szüléstől

5 dolog, ami miatt feltétlenül szükség van az apákra a szülőszobában

Exit mobile version