Kamerák is rögzítették az esetet, ami során egy apa fogta magát, és a kerítésen átmászva bemászott az elefántok területére a San Diego-i Állatkertben, ráadásul a kétéves babáját is magával vitte a kezében. Az elefánt ekkor tempósan elkezdett feléjük futni, a férfi pedig csak az utolsó pillanatban tudott kimenekülni onnan, és menekülés közben még a babáját is elejtette – írja a Good Morning America.
A 25 éves José Manuel Navarette-et az eset után letartóztatta a rendőrség gyermek veszélyeztetése vádjával. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy azért mászott be a gyerekével az elefánthoz, hogy egy jó fotót tudjon lőni, amin ő, a babája és az elefánt is rajta van. Úgy tűnik, hogy a számtalan figyelmeztető tábla és jel dacára a férfi szánt szándékkal sértettet meg az állatkert szabályait, ami biztosan súlyosbító tényező lesz az ítéletében. Szakértők szerint az elefánt nagy türelmet mutatott az őt háborító idegennel szemben, aki csak azért maradhatott életben, mert az állat nem támadt azonnal, és a támadás során is inkább megijeszteni, nem pedig elpusztítani akarta az őket zavarókat.
Az állatkertek élete nem csak játék és mese:
- Agyonlőtték a 17 éves gorillát, aki megtámadott egy 4 éves gyereket
- Halálos tigristámadás egy svájci állatkertben