20 év: így változtak a legnépszerűbb babanevek

nlc | 2021. Május 31.
Hannák, Bencék, szevasztok!

Gyereknap alkalmából a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy interaktív ábrán keresztül mutatta meg, hogy az elmúlt két évtized alatt éves bontásban mik voltak a legnépszerűbb utónevek Magyarországon. (Az infografika itt érhető el!)

Az ezredforduló után az újszülött kislányoknak a leggyakrabban a Viktória, illetve az Anna nevet adták szüleik, de szépen kezdett felsorakozni a Hanna is, és 2011 óta töretlenül ez a név áll az első helyen.

A kisfiúknál 2001-től folyamatosan a Bence név vezet, amit 2003 óta kitartóan követ a Máté keresztnév, vagyis lassan húsz éve nincs semmi változás az első két helyen. De a Levente név is elég népszerű, 2005 és 2017 között végig a harmadik volt, majd 2018-ban letaszította onnan Dominik, hogy aztán 2019-ben helyet cseréljenek, majd 2020-ban újból a 2018-as sorrendben szerepeljenek a népszerűségi listán.

(via Metropol)

Fotó: Natalie/Pexels

Kapcsolódó cikkek:

Hürremnek már nevezhetjük a lányunkat, a Mézy viszont nem ment át a rostán

Ez a startup százezerért megmondja, minek nevezd el a gyerekedet

Így kell megváltoztatni a születésedkor kapott nevet

Exit mobile version