Négyéves lánya elvesztéséről beszélt Dióssy Klári

V.B.T. | 2023. Április 12.
Szomorú emléket idézett fel a műsorvezető.

Dióssy Klári sokáig Szegeden élt, ott is dolgozott, imádta a várost, ezért nem is akart onnan elköltözni, aztán megtörtént a tragédia: elveszítette négyéves kislányát, nem sokkal később pedig kiderült, hogy megszűnnek a körzeti tévéstúdiók.

Fotó: Korponai Tamás

„Bármilyen nehéz volt magam mögött hagyni mindent, a lelkem mélyén éreztem, jót tesz majd a környezetváltozás. Így történt, hogy itt álltam meglett felnőttként Budapesten, család és barátok nélkül egy hatalmas, kihajtogatható fővárostérképpel a kezemben, és eleinte csak arra koncentráltam, hogy túléljem a napokat. (…) A gyászfeldolgozás évtizedeken át tartó folyamat, de magától a témától már nem rettenek meg. Édesanyám, amíg élt, fel volt háborodva, ha a műsorban a vendégekkel bármilyen formában a halálról beszélgettem, kérdezgette, hogy ezt miért kell nekem. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy azáltal én is gyógyulok, amikor a sorstársaimnak segítek” – nyilatkozta a Meglepetés magazinnak a Ridikül műsorvezetője.

(via)

Exit mobile version