„Valószínűleg nem vagyok azzal egyedül, hogy ambivalens érzéseim vannak a terhességgel kapcsolatban – mondta el az anya. – Szerintem gyakori az, amit én is átéltem, hogy egyszerre a legszebb és a legnehezebb időszakká vált a várandósságom. Borzasztó nehezen viseltem a testi változásokat, hogy szinte elvesztettem az uralmat a testem felett, de közben soha nem tapasztalt boldogságot is éreztem attól, hogy hamarosan babám lesz. A terhesség határozottan komplex dolog, egy érzelmi hullámvasút.”
Amikor az anya a terhességgel kapcsolatos tapasztalatairól beszél, úgy jellemzi, hogy ez az esemény megváltoztatta az életét érzelmileg és fizikailag is. Azonban hozzáteszi azt is, hogy a társadalmi elvárások miatt úgy érezte, mintha egy kismamának mindig ragyognia kellene a boldogságtól csak azért, mert babát vár. Holott belül, mélyen egyáltalán nem ez volt a helyzet – vagyis nem csupán ez az egy érzelem vette át a hatalmat a lelke felett. És ezzel egyáltalán nincs egyedül.
„Félreértés ne essék, számomra csodálatos időszak volt a terhesség, de nem mondhatnám azt, hogy felhőtlen boldogság lett volna rajtam egyfolytában. Azt éreztem a környezetem részéről, hogy azt üzenik, most nincs helye a szomorkodásnak, parancsszóra örülni kell, mert terhes vagyok. Pedig én aggódtam, szorongtam, stresszeltem, féltem, rágódtam, sírtam… az érzelmek széles skáláját átéltem, miközben nagyon örültem a gyerekemnek.”
Az anya számára a legnehezebbek a szervezetében történt változások voltak, amikre ugyan számított, mégis furcsán érezte magát attól, hogy ennyire más lett a saját teste.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
„Nem igazán tudtam megbarátkozni azzal, hogy foltos lett a bőröm, vagy hogy egy számmal nagyobb cipőt kellett hordanom. A hasam méretével semmi bajom nem volt, illetve de, annyi igen, hogy nem bírtam megszokni a testhatáraimat, mert mire hozzászoktam, hogy meddig tart a testem a térben, addigra már megint nagyobb lettem és újra nekiütköztem mindennek. De alapvetően a hasammal járó kényelmetlenségek nem viseltek meg, sőt, imádtam látni, ahogy hétről hétre növekszik, mert ez azt is jelentette, hogy benne a kicsi babám is fejlődik szépen. Ráadásul imádtam, hogy nem kell behúzott hassal mászkálnom, sőt, kidülleszthetem, amennyire csak kedvem tartja.
Inkább az olyan mellékes változásokkal álltam hadilábon, mint hogy székrekedésem lett, ami miatt kijött az aranyerem, vagy hogy szőrök nőttek a szakállam helyén – ez utóbbin nagyon fel voltam háborodva.
Nem szerettem azt sem, hogy lufira dagadt fel a vízvisszatartás miatt a lábam a terhesség vége felé, és csak néztem magamat, hogy mivé lettem, te jó ég! Az arcomon lévő barnás foltoktól is kiborultam, szerintem teljesen érthető módon, mert erre egyáltalán nem voltam felkészülve. Azt senki sem mondta, hogy a terhesség foltosodással is járhat.”
Azóta persze már tisztában van azzal is az anya, hogy a terhesség alatt bekövetkező változások nagy része elmúlik, miután megszületik a baba, és hormonálisan visszarendeződik a szervezet a normál állapotba. De akkor, abban az érzelmi állapotban nem mindig biztatta az a tudat, hogy egy év múlva nyoma sem marad a szőröknek és foltoknak. A kellemetlenségeken túl persze a lényeget sem vesztette szem elől, mint mondja, alapvetően úgy gondol vissza a terhességére, mint élete egy csodálatos időszakára, ami bár tele volt nehézséggel, mégsem cserélné el semmire.
„Azt hiszem, igazából a terhesség során a kényelmetlenségek csak felkészítettek arra, ami szülés után várt rám. Például az, hogy minden éjjel legalább négyszer ki kellett mennem pisilni, biztos, hogy azért volt, hogy leszokjak az alvásról annyira, hogy túléljem az újszülött szoptatásával kéz a kézben járó kialvatlanságot. Vagy a derékfájás terhesen felkészített arra, hogyan kíméljem a derekamat akkor is, amikor naphosszat kell hordoznom a fogfájós babámat. Utólag minden nehézség értelmet nyert, és a második terhességemet már biztosan úgy fogom végigcsinálni, hogy könnyebben felül tudok majd emelkedni a kellemetlenségeken.”
A cikk létrejöttét a Richter Gedeon Nyrt. támogatta.