„Mindenki megálmodik egy mesét, amit nem olyan könnyű elengedni!”

Furcsa légkör veszi körül az egyedülálló szülőket itthon. (Persze, könnyen lehet, hogy más országokban is hasonló a helyzet.) Amint egyedül marad valaki a gyerekével, röpködnek a „csonka”, a „diszfunkcionális” jelzők. Valakinek az is kérdés, hogy egyáltalán családnak nevezze-e őket. Mások ezt az élethelyzetet vagy tabuként kezelik, vagy előtör belőlük a sajnálkozás. Megint mások kételkednek abban, hogy társ nélkül is boldog lehet egy szülő. Vajon nem lenne itt az ideje túllépni mindezen, és végre árnyaltabban tekinteni erre a helyzetre?

Kinga több éve neveli egyedül a tizenkét éves Borit, a tízéves Mórt és a nagycsoportos Tónit. A beszélgetést azzal kezdi, hogy most éppen van benne némi egzisztenciális félelem a jelenlegi élethelyzete miatt, de igyekszik pozitív maradni, hogy ne vegye el a gyerekeitől a reményt. Visszagondolva a legnagyobb nehézségnek a munka-magánélet egyensúlyt élte meg. „Nehéz a munka mellett elegendő időt együtt tölteni, főleg kipihenten. Álom lenne egy olyan állás, ami nemcsak papíron hat vagy nyolc óra, hanem a gyakorlatban is – mondja. – Sokáig tartott a házassági krízissel és a válással együtt járó fájdalom, gyász és nehéz érzések feldolgozása is. A megbocsátás évekbe telt, talán még nem is sikerült teljesen. Legtöbbet, azt hiszem, az Istenbe vetett hitem és az Emmanuel katolikus hitközösség lelkigyakorlata segített.”

Kingának sok fejtörés okozott a logisztika is. A nagyok kezét muszáj volt hamar elengednie, Bori negyedikes volt, amikor már egyedül közlekedtek az akkor elsős öccsével. A szakkörök nagy részét szerencsére az iskolában tartották, amit nem, ahhoz kapott egy kis segítséget a családból. Azon már régóta nem bosszankodik, ha a szülői értekezletek, anyák napi műsorok vagy egyéb óvodai és iskolai programok ütköznek egymással. „Próbálsz valami rutint kialakítani, de ezt az élet mindig felülírja – folytatja. – Engem legjobban a folyamatos szervezés, átszervezés fáraszt le. Az egyik legnagyobb szerencsém az életben az, hogy a gyerekeim iszonyatosan megértőek és nagyon rendesek.”

Az örömökről kérdezem. Kiderül, hogy a konfliktusos évek után most végre békében, nyugalomban élnek a gyerekekkel.  „A mindennapi harcok elvontak a gyerekektől. Nagyon vágytam a velük levő kapcsolatra, de nem tudtam igazán jelen lenni. Most nagyon jó a légkör otthon. Úgy érzem, ez egy jól működő család, sok nevetéssel, hülyéskedéssel, boldogsággal. Tudunk jóízűen veszekedni is, és utána mindig hamar eljön a kibékülés. Problémák esetén pedig működik az egymásba kapaszkodás.”

A gyerekekre terelődik a szó, az okos és talpraesett Borira, a hadtörténész Mórra és Tónira, a „kis kópéra”, akiket mindenhol nagyon szeretnek. „Amikor két hónapig otthon voltunk Székelyföldön, úgy vártak minket vissza, főleg persze a gyerekeket, mintha egy-egy rég nem látott családtag tért volna haza. Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy történjék bármi, az emberek igenis jók.”

„A gyerekem boldog és én is az vagyok!”

Szandra két és fél éve neveli egyedül óvodás kisfiát. Egy játszóházban dolgozik műszakvezetőként, mellette óvónőnek tanul. A kisfiú úszik, most kezdi a focit, Szandra rendszeresen fut, és van egy közös hobbijuk is, a Spartan Race akadályfutó verseny. Egyedülálló szülőként szerencsés helyzetben van, mert Bence édesapja és nagyszülei is sok időt töltenek a kisfiúval. Sőt, ha véletlenül senki nem ér rá, Szandra a barátaira is számíthat.

A hétköznapok ennek ellenére az ő családjában is sok szervezést igényelnek. „Én nem a szokásos munkarendben dolgozom, hanem tömbösítve. Néha három hétköznapot is otthon töltök, máskor 12-15 órázom. Ez utóbbit igyekszem úgy kompenzálni, hogy elhozom Bencét hamarabb az oviból, utána pedig jöhet valamilyen közös program” – meséli Szandra. A megoldás erre egy online táblázat, amiben Szandra mindig vezeti, hogy mikor és hogyan dolgozik, majd „beosztja”, hogy ki van Bencével.

„Az egyedülálló szülőségben nekem az a legnehezebb, hogy kevesebb időt tudok tölteni a gyermekemmel, mint szeretnék – folytatja. – Vannak nehezebb időszakok, de szerintem az a legfontosabb, hogy én hogyan élem meg ezt az élethelyzetet. Igyekszem időt szakítani magamra, mert tudom, hogy ha én rendben vagyok, akkor a gyermekemmel is minden rendben lesz. Amit meg kellett tanulnom, az a segítségkérés és a segítség elfogadása. Vállalom, hogy nincs makulátlan rend otthon, néha hetekig vár a vasalatlan ruha. Előfordul az is, hogy főzés helyett veszek egy adag kínai kaját. Na és? A gyerekem boldog, és én is az vagyok.”

A párkapcsolat Szandra szerint még a logisztikánál vagy a közös szabadidőnél is bonyolultabb téma. „Itt már nem csak az a kérdés, hogy egyedülállóként milyenek az esélyeid. Alapvetően megváltoztak az ismerkedési szokások, amivel nem könnyű és nem is biztos, hogy szükséges lépést tartani. Rengeteget számít itt is, hogy ki hogyan áll hozzá a saját életéhez. Én nem érzek hátrányos megkülönböztetést, amiért van egy gyermekem. Az, hogy sok mindent csinálok egyszerre, már inkább jelent nehézséget a randizáshoz. Ettől függetlenül nyitott vagyok egy új párkapcsolatra, és továbbra is hiszek a házasságban, a tündérmesékben.”

Az előnyökről Szandrának azonnal a függetlenség jut eszébe. „Összesen két emberhez kell igazítanom a dolgainkat, magamhoz és Bencéhez. Oda megyünk nyaralni, ahova akarunk, olyan sportot űzünk, amilyet akarunk, és akkor mosogatok vagy főzök, amikor ezeket gond nélkül be tudom illeszteni a kettőnk életébe. Biztos vagyok benne, hogy van olyan házasság, ahol ez ugyanígy megvalósulhat, addig is, amíg én ezt megtalálom, élvezem az egyedülálló szülőség előnyeit.”

„Folyamatosan megy a zsonglőrködés mindennel!”

Teljesen más élethelyzetben van Dóra, aki három éve neveli egyedül ötéves kislányát Győrben. Az ő életében ugyanis jelenleg a nehézségek dominálnak. „A hétköznapok teljes időhiányban, futószalagon, mókuskerékben és monotóniában telnek. Alig van időnk a munka mellett a gyerekkel egymásra. Mire haza érünk, a lefektetésig mindössze egy-két óránk marad, a hétvégén pedig az elmaradt házimunkát próbálom valahogy behozni. Szerencsére ilyenkor azért találunk időt a normális együttlétre.”

A fiatal nő a hétköznapok során csak magára számíthat. „Kata apja semmiben nem hajlandó részt vállalni, beleértve a gyerekünk költségeit is. Az édesanyám nagyon messze lakik, ráadásul idős, a másik két nagyszülő nem tartja a kapcsolatot velünk. Bevallom, folyamatosan el vagyok maradva az igazán fontos, lányommal kapcsolatos alapvető dolgokkal is, például a kivizsgálás vagy az iskolakeresés. Ezek a nyolc óra munka és a sok utazás miatt egyszerűen nem férnek bele. Az ügyintézés is mindig a játszótér rovására megy. Folyamatosan megy a zsonglőrködés mindennel, magamra végképp nem jut időm. Mindezek közül nekem a vészhelyzetben beugró segítség hiánya az, ami miatt a legnehezebb egyedül nevelnem a kislányomat.”  

Dóra kislánya életében a nyár – egy-két hét kivételével – az oviügyeletben telik, az iskolai nyári szünetet Dóra még nem tudja, hogyan fogja megoldani. „Mivel ez egy nagyon szorongató érzés, kérvényeztem a kapcsolattartás bővítését a gyámhivatalnál, de elutasították, mert az apa nem egyezett bele a bővítésbe. Reméltem, hogy a gyámhivatal ezt nem fogja gond nélkül elfogadni, de azonnal elfogadták.” 

Dóra szerint rengeteg olyan (hozzá hasonló) egyedülálló szülő van, aki nem kap tartásdíjat a volt férjétől, illetve, akinél nem tartja be a másik fél a láthatást. Szerinte ráadásul ebben a magyar jogrendszerre sem lehet számítani. „Az anyagiak szinte minden egyedülálló szülő ismerősömnek gondot okoznak. Állami támogatás szinte nem létezik. Én még egész jól állok, mert van egy normális fizetésem, de így is csak tartozásaim vannak. Ebben az a nagyon bántó, hogy a kislányom nem jut hozzá olyan dolgokhoz, amiket nagyon szeretne csinálni, például nagyon szívesen balettozna.”

Az idő állandó szorítása miatt Dórának alig jut ideje kikapcsolódni. „Az elmúlt évek eléggé fásulttá tettek. Néha azt érzem, hogy már-már képtelen vagyok a társasági életre is, de azért igyekszem. A párkapcsolat most nagyjából esélytelen, amit nagyon sajnálok. Sokat aggódom azon, hogy a lányom nem lát férfimintát. Próbálkoztam rövid ideig, de nem jutott időm még levelezgetni sem, nemhogy egy találkozóra.”

A hétköznapi élet megoldhatatlannak tűnő nehézségei mellett valami azért könnyebb, mint Dóra házassága idején volt. „Nekem nagyon nehéz volt együtt élni a volt párommal. Amikor eljöttünk, nagyon megkönnyebbültem. A lányom együttműködő, nyitott, empatikus kislánnyá fejlődött, igazán nagyon büszke vagyok rá. Elég jó csapatot alkotunk, úgy érzem. Sokat változtam az elmúlt évek során, sokat edződtem például. Nagyon sok mindent képes vagyok egyszerre megcsinálni, bár tény, hogy ezért óhatatlanul többet is hibázom, mint rég. Nagyon jó az is, hogy egyedül dönthetek mindenben. A társadalmi stigmákról, úgyis mint csonka család és hasonlók, nem vagyok hajlandó tudomást venni. Mi így is egy kerek egész család vagyunk Katával.”