“Ha diszkó van, majd leszakad alattunk a klubhelyiség” – bemutatjuk az ösküi iskola másodikosait

Szarka Nóra | Fotózta: Hernád Géza | 2017. Március 13.
Veszprém megye egyik pici faluja Öskü, a Mecset utcában bújik meg a település Tasner Antalról elnevezett általános iskolája. A második osztályosokat Juti néni, alias Bábosné Forgács Judit nevezte a versenybe, mert úgy gondolta, hogy a gyerekek viselkedése jó példa lehet másoknak is. Amikor egy nap harmadszor is szembejött vele egy közösségi oldalon az NLCafé felhívása, akkor úgy gondolta, hogy ez nem lehet véletlen.

Nagyon vidám kis banda vagyunk, mindig sokat nevetünk, és alig akarnak a gyerekek hazamenni az iskolából, annyira jól érzik magukat. Szinte mindig mesélnek valamit, nagyon cserfesek és őszinték. Persze azért, hogy összetartó közösség legyünk, mindnyájunknak meg kellett dolgozni. Nekem és a kollégáimnak, Szimonettának és Ági néninek nem volt könnyű dolgunk, és nincs ma sem, hiszen van két különleges bánásmódot igénylő gyerek is az osztályban.

“Dini látássérült, aki a szemüvegével mindössze 10 százalékot lát a világból, és hozzánk jár Alexa is, akinek a beszédközpontja sérült és hallókészülékre van szüksége. A gyerekek azonban ezt gyorsan elfogadták, és mindenben segítik őket, nekünk pedagógusként pedig folyamatos kihívás, hogy a két gyerek lépést tudjon tartani velünk.

Továbbképzésekre járunk, igyekszünk a legjobb módszerekkel tanítani őket, hogy ne maradjanak le és jól is érezzék magukat. Vállalkozó szelleműek vagyunk, nem riadunk vissza a különleges feladatoktól: forgattunk már rövidfilmet, volt táncos fellépésünk, és most egy zenés klipen dolgozunk. Szívesen dekoráljuk az osztályt, de bulizni is szeretünk, ha diszkó van, majd leszakad alattunk a klubhelyiség. Számomra az a siker, hogy a gyerekek boldogan jönnek iskolába, és nehezen indulnak haza négy órakor” – meséli Juti néni.

Aztán átveszi a szót Nagy Szimonetta, akinek ez az osztálya az első, pályakezdőként került a mély vízbe.

Az első napok mindegyikén sírtam hazafelé, nagyon nehéz volt megszokni, hogy Dini időnként furcsán reagál helyzetekre. Mondjuk elfárad, dühöng, felpattan a padból és kimegy. Mára megtanultam őt kezeli, külön figyelünk rá, ahogy Alexára is. És közben rengeteg szeretetet kapunk, mindennap rajzolnak nekem a gyerekek, vagy készítenek más apró meglepetéseket. Nagyon kedvesek, jó velük együtt lenni!” – mondja Szimi néni.

Sokat köszönhetnek a szülőknek is a tanító nénik, ők is rengeteget foglalkoznak otthon a gyerekekkel. Nélkülük nem menne. A gyerekek legjobban csapatban szeretnek dolgozni, ebből is látszik, hogy igazi közösséggé kovácsolta őket az elmúlt másfél év.

Az iskola udvarán szuper fák nőnek, ezekre remekül fel lehet mászni, és a gyerekek minden szünetben meg is teszik ezt. Judit néni nevetve meséli, hogy tavasszal és ősszel, amikor szép lombosak a fák, akkor szinte eltűnnek a koronák között a kicsik. Aztán azt is hozzáteszi, hogy a fára mászás nagyon hasznos dolog, mert rengeteg készséget fejleszt, és már nem aggódik, hogy leesnek a gyerekek, mert nagyon ügyesek.

Baráti verekedések azért előfordulnak, elsősorban a fiúk között, de ez nem komoly, és nem szokott haraggal járni. Szívesen gyűjtenek a srácok gilisztát is, az osztálynak ez az egyik kedvenc játéka, meg a homokvárépítés. Sok időt töltenek a szabad levegőn, nagyokat kirándulnak nemcsak a környéken, de Veszprémben is.

Az iskolától nem messze egy idilli játszótér található, ide sokszor lejönnek játszani a tanító nénikkel délutánonként. A környék szinte mesebeli, gyönyörű tiszta patak csörgedezik a téren, istenien lehet kavicsokat dobálni bele, vagy átkelni rajta a nagy köveken. Persze ez a móka a nyári hőségben a legjobb, akkor ugyanis lehet meztelen lábat lógázni vagy tapicskolni a hűs vízben.

A 16 fős osztályban van két ikerpár, ezenkívül jár ide hiperaktív gyerek is. Tizenegyen küzdenek valamilyen tanulási nehézséggel, Judit néni sokszor úgy érzi, hogy inkább harmincan vannak, és nem tizenhatan, mert annyi dologra kell külön odafigyelnie.

A gyerekeknek otthonra csak ritkán marad leckéjük, mert ezt mindig igyekeznek az iskolaidőben megírni, hogy az este már tényleg csak a pihenésé és a családé legyen.

Judit néni annak is örül, hogy egyre önállóbbak, és tisztességesen betartják a szabályokat. Például, ha a tanító néni keze a magasba lendül, mert túl nagy a nyüzsi, akkor gyorsan kapcsolnak, és lassan az összes kéz fent lesz. És hirtelen mindenki elcsendesedik, ez azért is nagyon fontos, mert Alexa egy halk alapzaj mellett sokkal rosszabbul hall és ért, mint egyébként.

Van egy kis tábla az osztályban, amin szívecske és szivárvány virít,  és akinek a neve odakerült, annak kedveskedtek egész nap az osztálytársai: bevitték a táskáját, kihegyezték a ceruzáit, szóval a kedvében jártak, hogy jobb legyen a napja. A táblára egyébként demokratikus szavazás útján kerültek fel a gyerekek nevei, és az osztály így gyorsan megtanulta, hogy adni is öröm, nemcsak kapni.

Az osztály tanulói egyébként szabadidejükben is sokat találkoznak: bicajoznak, legóznak, ottalvós születésnapi bulikra hívják egymást. A tanító nénik reménykednek abban, hogy ezek a barátságok egész életre szólók lesznek.

 

Exit mobile version