Osztálytermükben minden a tanultakra emlékezeti őket. Az örömfalnak nevezett faliújságon azok a témák szerepelnek, amiket már alaposan körbejártak.
Örömládába gyűjtik, hogy mit jelentenek számukra az élet apró örömei.
Bagdi Bella dalától visszhangzik az osztályterem.
“A boldogságórák hatására megváltoztak a gyerekek társas kapcsolatai. Tudatosabban segítik egymást. Barátkoznak egymással. Érzékenyebbek. Sok olyan témát érintenek, amiről úgy gondolnánk, hogy természetes. Pedig nem” – magyarázza az igazgatónő, Heizer Zoltánné.
Boldogságórán a gyerekek megértik és megtanulják, hogy miért fontos például az ölelés. Míg sokaknak ez játszi könnyedséggel megy, másoknak idő kell, mire képesek őszintén kitárni a karjukat.
Hasonlóan fontos téma a bizalom: a gyerekek nemcsak azt sajátítják el, hogy milyen bizalommal kitüntetni társaikat, de azt is, hogy azzal visszaélni nem szabad.
És hogy megértsem, hogyan tanulnak ezekről a nagyon is komoly témákról, a gyerekek bemutatják a játékos gyakorlatokat. Egy kisfiú a tanár néni öleléséből nekifut…
…és osztálytársai szoros hálójába repül. Látni, eszébe sem jut, hogy féljen, és tényleg, társai olyan erősen tartják, hogy teljesen belilulnak az ujjacskáik.
Osztályfőnökük hangsúlyozza, nincs teljesítménykényszer, nincs szorongás. A gyerekektől nem várnak el olyan teljesítményt, amit nem tudnak megugrani – és ezt a szülőkben is igyekeznek tudatosítani. Ebben az osztályban nemcsak az ötösnek, de a négyesnek is nagyon tudnak örülni.
“A boldogságóráknak köszönhetően szoros közösséggé kovácsolódtak össze. Minden gyereknél van összetűzés és haragszomrád, ez természetes, de őszintén bocsánatot tudnak kérni. Nem is kell már beavatkozni” – magyarázza Lívia néni, aki azért hozzáteszi, egyáltalán nem angyalok ülnek a teremben, előfordul a piszkálódás és a nézeteltérés, de a gyerekek már elég okosak ahhoz, hogy ezt egymás között elrendezzék.
“A boldogságprogramnak köszönhetően a gyerekek megküzdési stratégiákat kapnak a kezükbe. Megtanulják, hogyan tudnak kijönni olyan helyzetekből, amelyek számukra kellemetlenek. Megtanulják, mindenre van megoldás, hogy mindig van kiút. Ha valakinek nehezebben megy a tanulás, annak segítünk. Akinek beilleszkedési gondjai vannak, azt támogatjuk. Az osztályban például nincsenek kiközösítések, nincsenek periféria-gyerekek, akik kiszorulnak a népszerű gyerekek mellől” – folytatja.
Amikor a gyerekeket kérdezem erről, játszi könnyedséggel magyarázzák: “Összetartók vagyunk: ha valakinek nehezen megy a tanulás, akkor segítünk neki” – bizonygatja egy kisfiú, és még engem is meggyőz, ha a matekkal gondjaim lennének, nekem is segítene.
“Például ha valaki sír vagy fáj a hasa, annak segítünk, hogy ne fájjon. Biztatjuk, hogy ne sírjál, mert jó lesz” – veszi át a szót egy másik fiú. Ő arra az osztálytársra gondol, akiről tavaly kiderült, Crohn-beteg, és akit az egész osztály felkarolt: támogatták, hogy végig tudja csinálni a tápszerkúrát, a gyerekek megértették, nem kínálhatják az ételeikkel, amikor pedig magántanuló lett, a gyerekek jártak hozzá játszani.
