Ilyen lenne az ideális iskola egy budapesti középiskolás szerint

nlc | 2017. Március 31.
Egy budapesti középiskolás lány leírta nekünk, hogy szerinte milyen lenne egy ideális iskola, ahova mindennap szívesen járna be.

Milyen egy jó suli?

Ahol ki tudsz teljesedni. Ahol kipróbálhatsz dolgokat, és rájöhetsz, hogy az neked való vagy nem. Ahol, ha valami nem megy, akkor segítséget kapsz és javítási lehetőséget, mert az a fontos, hogy értsd, nem csak egy szám a tudásod egytől ötig. Te is segítesz másoknak, ha valamire jobban rááll az agyad, de ez csak természetes.

A pedagógusaid türelmesek veled, mert tudják, hogy éppen most nősz fel, ezer kétség között, és sok alvásra van szükséged. Te is türelmes vagy velük, és megértő, mert ők is emberek, nem baj, ha későbbre lesz kijavítva a dolgozat, mert most nem úgy jött ki a lépés, és egyébként is azt egy visszajelzésnek tartod, hogy hol tartasz a megértésben, miben kell még fejlődnöd. Ha nem tudnak minden kérdésedre válaszolni, az sem baj, akkor kerestek együtt válaszokat.

Ez egy hely ahol, segítenek a szellemi, testi és érzelmi fejlődésedben. Egy jó iskola ismérve nem az, hogy 98%-os a felvételi arány onnan az elsőnek megjelölt egyetemre, vagy hogy oda jár minden évben a legtöbb OKTV-döntős, ez maximum következmény, de nem feltétlenül minden esetben. Ezek alapján állítják össze a statisztikákat, de ez még önmagában nem jelent semmit. Válogass össze jó képességű gyerekeket, jól fognak teljesíteni. Válogass össze rosszabb képességűeket, és ők rosszabbul fognak.

Egy jó iskola ismérve az, hogy bármilyen képességekkel kerülsz oda, kapsz teret a fejlődéshez, segítséget és támogatást.

Kompetenciát fejleszt, közösségben való működésre tanít, környezettudatosságra nevel és megértésre, megmutatja neked a világot, és segít megtalálni a kapcsolódási pontot, azaz segít a pályaválasztásban, hogy hol kamatoztathatnád a képességeidet leginkább a társadalomban, és mi az, ami igazán neked való. Akár szakkörök keretein belül, akár csak lehetőségeket mutat és ad, nem fogja végig a kezed, de segít az első lépéseknél. Elindít egy úton az önmegvalósítás felé.

 A 21. században nem tudjuk, mit hoz a holnap, az a lexikai tudás, amit ma tanulunk, lehet, hogy pár év múlva elévül, csak erre már nem szabadna alapozni. (Ha csak a technikai fejlődésre gondolok, én VHS-en néztem a kedvenc meséim, az öcsém már DVD-n, és az unokatesóimnak YouTube-on teszem be a Bogyó és Babócát, mindez körülbelül 12 év leforgása alatt, eközben másvalaki eljutott az első osztálytól az érettségiig.)

Legyen egy jó iskola, ami segít a felnőtté válásban, megtanítja nekünk, hogy hogyan lehetünk teljes értékű tagjai a társadalmunknak, hogy hogyan működik a rendszer, amelyben élünk, és hogy olyan állampolgárokká váljunk, akik felelős döntéseket hoznak életük során, attól függetlenül, hogy vízvezeték-szerelők, vagy épp vállalatigazgatók vagyunk, mert nem ez fog számítani.

Mert nem onnan tudjuk meg, hogy milyen a jó iskola, hogy milyen visszajelzést kapunk a tanárjaitól, diákjaitól, hogy ők szeretnek-e ott lenni? Inkább azt az intézményt választod, ahol 84% a matekérettségi átlaga, mint azt, ahova tényleg szívesen járnak be napról napra?

 
Exit mobile version