Megkérdeztük a budapestieket, mit gondolnak női alkoholizmusról. Meglepő véleményeket hallottunk.

Bizony, a legkeményebb küzdelmek egyike az életben: megszabadulni bármiféle függőségtől. Ami segítség csak adódik hozzá, azt meg kell ragadni. Család, barátok, pszichiáterek… végső soron pedig ott vannak örök barátaink, a könyvek.

Vajon milyen eséllyel lesz ép önértékelésű felnőtt egy kislányból, aki alkoholista családban nő fel? És kihez fordulhat segítségért az, akinek az ital maradt az egyetlen barátja? Karafiáth Orsolya Szirén című, negyedik regényében egy terhelt környezetből érkező kislány, Anna életét. szorongásait, függőségeit követhetjük végig. Mert könnyen ítélkezünk a nő fölött, aki a sárga földig leissza magát. De mi történik közben az emberben, belül? Ezt mutatja meg a regényhez készült képsorozat a könyvből válogatott idézetekkel.

Magyarországon szinte mindenki iszik. Ehhez nem kellenek felmérések, nem kell bekérni a KSH adatait, nem kell abból becsülni, hányan halnak meg májzsugorban. Elég megnézni azt, milyen szemeket meresztenek arra, aki visszautasít egy koccintást: „kösz, nem iszom”. Ő a csodabogár, az érthetetlen, a „fura”, miközben az „alkoholista” szó lassan új értelmezést kap. Hiszen sokan vannak – átlagos emberek –, akik hetente többször söröznek, boroznak, akár naponta kinyitnak egy üveggel. Ők vajon elindultak a lejtőn, vagy csupán „lazulnak”?

„A gyerekeim jókor érkeztek, a karrieremben elértem már, amit akartam. Örömmel szálltam ki a mókuskerékből. De a kérdés, hogy milyen anya is vagyok én, jóval hamarabb kezdett motoszkálni bennem, mint hogy az alkoholproblémáim megjelentek. Úgy éreztem, elvárás, hogy földöntúli boldogságot érezzek, és a gyász örökre eltűnő addigi életem miatt annak a jele, hogy valami nem stimmel velem” – mondja a kétgyermekes, harminckilenc éves Ingrid, aki elmeséli, milyen út vezetett addiktológiai kezeléséig, és mi lett közben a kicsikkel.

Jó kis klip készült Karafiáth Orsolya új, az alkoholizmusról szóló könyvének bemutatójára.

Nevét elhallgató szerzőnk huszonnégy éves, és saját bevallása szerint három éve alkoholfüggő. Még akkor is, ha kilóg az általában alkoholfüggőknek tartottak csoportjából. Felejtsd el a sztereotip képet!

„Nem tudom megmondani, mikor váltam függővé. Annyi biztos, még az utolsó utáni percben is azzal áltattam magam, hogy ura vagyok én a helyzetnek, még bőven a szociális ivók táborához tartozom, na jó, a nagyivókéhoz, de nincs nagy baj. Pedig volt. És még akkor sem szólalt meg a fejemben a vészcsengő, amikor a gyed utolsó éveiben már napközben is ittam” – kezdi történetét Ingrid.

A furcsa lány a színes parókákban. Egy ideig ez ugrott be az embereknek Karafiáth Orsolyáról, és ezért hívták szívesen a tévékbe. Aztán lassan bevésődött az is, hogy író, költő, és hogy szokatlanul őszinte. Aztán jött a szintén tőle tudott információ: alkoholbeteg. Méghozzá azon kevesek közül való, akik egyáltalán nem isznak. Immár nyolc éve. Most egy egész könyvet szentelt ennek a problémakörnek.

Három nő. Mindhárman alkoholista szülők mellett nőttek fel. Hogyan léptek túl a nehéz gyerekkorukon? Hogyan tették túl magukat a bűntudaton? Hogyan szakítottak saját függőségeikkel? És mit jelent az a bizonyos dinoszaurusz? Nagy téma. Nagy interjú.