Nálunk nincs angyalos kép, de a nagymamámnál van. Az ágya fölött függ, a falon. Én sajnos egészen másmilyen vagyok, nem hasonlítok az angyalokra. Elsősorban azért, mert nincs szárnyam. Figyelem a madarakat, vajon melyikre hasonlítok. Az állatkerti gólyára? A sétatéri gerlére, feketerigóra? Még a közönséges utcai verébre sem hasonlítok, legfőképpen azért nem, mert nincs szárnyam. Szeretnék szárnyakat növeszteni. De hogyan?! Így megmaradok szárny nélküli kisangyalnak és szárnytalan jómadárnak. Mégis, ha senki sem hallja, angyalmadárnak hívom magamat.
Egyszer azt álmodtam: kinőtt a szárnyam, és röpködni kezdtem. A madarak kikacagtak, amikor megmondtam, hogy angyalmadár vagyok. És a nagymamám angyalos képének angyalkái is kikacagtak, mert nekik is megmondtam, hogy angyalmadár vagyok.
Nem szeretem, ha kikacagnak. Rajtam senki se nevessen! Röptömben nekiestem a kacagó madaraknak, aztán röptömben eltángáltam a kacagó angyalkákat. Verekedtem velük. A festett angyalkák sikoltoztak, és azt kiabálták, soha többé nem hoznak nekem karácsonyfát. Ezen én kacagtam, mert tudtam, hogy nem ők hozzák a karácsonyfámat. Ezt legfeljebb csak a nagymamám mondja, de még ő sem hiszi el.
Míg az angyalkákkal verekedtem, havazni kezdett. Gyönyörű telet álmodtam. Arra ébredtem fel, hogy rettentően fázom. Nem csoda, mert a karácsonyfám alatt ébredtem fel. Igen, kigurultam az ágyból, és egészen a karácsonyfáig gurultam.
– Kisangyalom, megfázol! – ijedezett a nagymamám, aki karácsonyi szállóvendégünk volt.
– Aha, a jómadár! – mondta a papám. – Már kora reggel szaloncukrot torkoskodik.
Gondoltam egyet, behunytam a szemem, és hármat tüsszentettem. És lám, azon nyomban, a harmadik tüsszentés után röpködni kezdtem a szobában. A nagymamám sikoltozott, a papám kiabált, a mamám visítva rohant be a szomszéd szobából. Én a csillár körül röpködtem, és azt rikoltoztam: nem vagyok kisangyal, nem vagyok jómadár, és csak akkor hagyom abba a röpködést, ha megígérik, hogy ezentúl mindig a becsületes nevemen szólítanak. Amikor megígérték, visszahussantam az ágyamba. Kicsit később kidugtam a fejem a takaró alól, és mit láttam? A papám javában torkoskodott, szaloncukrot legelt a fáról. Milyen jómadár a papám, gondoltam, de elnéző voltam, és egy kukkot sem szóltam, csak huncutul vigyorogtam az ünnepi fenyőillattal teli szobában.