Dani születésének története

W. Ungváry Renáta | 2001. Augusztus 11.
Az elsõ méhösszehúzódástól kezdve több óra is eltelik, mire a magzat meglátja a napvilágot. Mariann az elsõ gyermekét várta, s szerette volna minél kevesebb beavatkozással, a természet rendje szerint átélni élete legfontosabb eseményét.

Az utolsó este még moziba mentek. Csodálatosan felszabadultnak, kipihentnek és erősnek érezte magát. Amint lefeküdt aludni, megrepedt a burok, s vékonyka sugárban csordogálni kezd a magzatvíz. Nyomban elindultak a kórházba, s mire megérkeztek, már hét percenként jelentkeztek a fájások.



A tágulási szak tart legtovább

Mariann szerint az első nyolc óra volt a legreménytelenebb. Úgy érezte, rendkívül erős fájásai vannak, a méhszáj tágulása azonban nem haladt valami gyorsan, még nyolc óra múlva is csak egyujjnyi volt a rés. „Iszonyúan csalódott voltam, amikor a szülésznőm közölte ezt velem. Úgy éreztem, hiába volt minden, ha eddig nem történt semmi, mi várhat még rám?!”

Talán minden másképp alakult volna, ha ezekben a nehéz órákban nem állt volna mellette Péter és a szülésznő. Egy perce sem hagyták magára, sokat sétáltak fel s alá, masszírozták a derekát, kipróbáltatták vele a labdán ülést, a vajúdókádat és többféle testhelyzetet is. Ideig-óráig kimozdították a holtpontról ezek az apró események, változtatások. Talán az is segített, hogy a szülésznő homeopátiás kúpot adott Mariannak, s többször is megnyugtatta, semmi rendkívüli és főként semmi kóros sincs abban, ha egy először szülő anyánál ilyen hosszas és megerőltető a tágulási szak.



Hatásos lazító a meleg víz

A kórházválasztásnál fontos szempont volt számukra a vajúdókád. Mariann szeretett volna vízben szülni, de végül éppen ő volt az, aki az első hét tolófájás után inkább kikívánkozott a vízből. Addig azonban nyolc nehéz órának kellett még eltelnie. Egy darabig segített a meleg víz. A kényelmes kádban könnyebb volt testhelyzetet változtatni, jól esett a melegség. Éppen jó helyen lógott a kapaszkodókötél, belecsimpaszkodott, és mély, egyenletes légzéssel lebegett a csaknem egy percig tartó, igen erőteljes méhösszehúzódásokban. Amikor még össze tudta szedni magát, megkísérelte teljesen átélni a fájást, s kikapcsolni testében a görcsösséget. Ez azonban egyre kevésbé sikerült. Gyakrabban faggatta a bábát, hogy mennyi van még hátra… Végül a méhszáj eltűnése előtti fél óra volt a legszörnyűbb. Ekkor az egybefüggő fájások miatt olyan rosszullét fogta el, hogy hányt.


A kádból végül azért akart kiszállni, mert úgy érezte, nem tud hatékonyan nyomni a meleg vízben. A tolófájások után újra és újra visszacsúszott a baba. Amikor kisegítették a kádból, már csak pár perc és két tolófájás volt hátra a szülésig. A szülésznő máskor is tapasztalta már ezt a jelenséget: míg a tágulás alatt áldásos hatású a meleg víz, a kitoláskor túlságosan is elviselhetővé tompítja a fájásokat.




A gátmetszés mintha elsöpörte volna az izmok ellenállását, Dani két tolófájással a vágás után megszületett. A megkönnyebbülés és az öröm Pétert is megríkatta. Boldog volt, hogy most egy ideg egyedül maradhatnak, a könnyeit sem kell szégyellnie, s nyugodt szívvel átölelhetik egymást. „Nagyon megérintett a szülés. Sohasem éltem még át ehhez foghatót. Összetartozunk.”


Fotó: Eltern/Rüffler



A cikket kivonatosan közöltük, teljes terjedelemben a Kismama 2001/3 márciusi számának 31. oldalán olvasható.




 

Exit mobile version