Nincsenek mindenkire érvényes szabályok

nlc | 2002. Június 21.
A tervezett otthonszüléseknél különösen fontos, hogy az orvos idõben értesüljön a szülés megindulásáról. Megkérdeztük Dr. Geréb Ágnest, hogy milyen jelek alapján szokták eldönteni, ideje-e már indulni.




A doktornő szerint nincsenek minden esetben egyformán alkalmazható szabályok, saját gyakorlatában szinte mindennek az ellenkezőjére is talál példát. Ezúttal a legjellemzőbbnek ítélt megfigyeléseit adjuk közre:

– Nagyon fontosak a telefonbeszélgetések. Ha megtudom, hogy az utóbbi két napban állandóan porszívóznia, ablakot pucolnia kell a férjnek is, akkor tudom, hogy pár nap van már csak.

– Ha megkérdezem, hogy van, és azt válaszolja, hogy még ezt meg azt meg kell csinálnia, akkor tudom, annyi időm biztosan van még.

– Ha azt mondja, hogy nincs kedve elmenni sehova, nincs kedve fölhívni ezt meg azt, az már a befelé fordulás kezdetét jelenti, közeleg a szülés.

– Amikor a vajúdás valóban megkezdődik, megváltozik az asszony hangszíne, reakcióideje. Előfordul, hogy azt mondja, nem kell sietnem, de hallom, hogy rohannom kell, mert olyan a hangszíne.

– Ha elfolyik a magzatvíz és nincsenek kontrakciók, vagyis méhösszehúzódások, szedd be a ruhákat a szárítóról, mert eső lesz huszonnégy órán belül. De hogy a szülés mikor indul meg utána, azt nem tudjuk… Ha jó az étvágya, várhatóan nem. Ha váratlanul laza széklete volt, nagyjából tizenkét óra múlva kezdődik a tágulási szak. A két utóbbi állítás általában akkor is megállja a helyét, ha nem folyt el a magzatvíz.

– Ha többedszer szül az illető, és jelentkezik, hogy menjek mielőbb, mert kétpercenként kontrakciói vannak, akkor valószínűleg még nem kell menni, mert ha ezek valóban rendszeres, erőteljes összehúzódások volnának, ő már biztosan nem telefonálna nekem.

– A méhösszehúzódások valószínűleg még nem az igaziak, ha beszélgetés, figyelem-elterelés hatására tíz percig, fél óráig szünetelnek.

– Ha egy először szülő azt mondja, hogy óránként pisilési ingere volt egész délelőtt, most meg fél óránként, akkor lehet tudni, hogy aznap várhatóan szülni fog. (Ezek már valódi méhösszehúzódások, csak a teste nem ismeri föl – egyszerre a hólyag is húzódik, ezt érzi a kontrakció helyett, de majd ha másodszor szül, ezt már helyesen fogja értelmezni.)

– Ha egy először szülő nő menstruációhoz hasonlítható érzésekről számol be, várhatóan aznap szülni fog. Ha ugyanezt teszi egy többedszer szülő nő, valószínűleg nem fog aznap szülni.

– Minél többedszer szül valaki, annál bizonytalanabb abban, hogy megindult-e a szülése vagy sem. Ha valaki először szül, és azt mondja, megindult a szülése, többnyire hihetünk neki.
Exit mobile version