Pocakos problémák

Sinka Annamária | 2002. December 03.
A terhességem felett érzett néha szinte eufórikus öröm elõször körülbelül a kilencedik héten hagyott alább, mikor is elkezdtem hányni.




No, nem reggel émelyegtem, hanem este távozott belőlem az egész napi repertoár, de meglehetősen sietve, így aztán kénytelen voltam egy kisebb vödröt az ágy alá rendszeresíteni.

Hasonló edényzetre – bár némiképp eltérő céllal – 2 éves korom körül volt szükségem, de a szituáció komikus voltát a férjemmel ellentétben én csak néhány hónap elteltével tudtam objektíven értékelni. Ez a néhány hét rosszullét – nekem éveknek tűnt – csupán a kezdet volt…

A természet kissé erőszakosan azt adta a tudtomra, hogy a dolgok ezentúl nem úgy működnek majd ahogy én akarom. Persze azt már megszoktam, hogy a hónap bizonyos napjain meglehetősen szeszélyesen viselkedik a testem, de bevallom, ekkora kilengésekre nem számítottam.





A fizikai rosszullétek viszonylag hamar elmúltak, de a szaglásom szuperérzékenysége végigkísérte a terhességemet. Újonnan felfedezett képességemnek a férjem a legkevésbé sem örült, mert ugyan azt addig is megéreztem, ha a kollégák kísértésének engedve elszívott egy cigit, de négy hónapos terhesen még azt is kiszimatoltam, ha napközben a dugicsoki készletéből majszolt…

Az ötödik hónap a gömbölyödő pocakomon és a babánk szaporodó morzejelein kívül még egy meglepetést is tartogatott. A súlyom szerencsére nem nőtt meg ugrásszerűen, de a testemen így is kezdtek iszonyatosan kirajzolódni az erek.

Kisgyerekkorom óta látszódik néhány nagyobb ér a combomon, de most a kisebbek is előbújtak az ismeretlenségből. Nem túlzok, ha azt mondom úgy festettem, mint Budapest vasúti hálózatának igen részletes, ámbár nem aránytartó térképe.





Az orvos a maga rendkívül nyugodt, lakonikus módján azzal vigasztalt, hogy jó részük – tehát saját értelmezésben: nem mindegyik – a baba megszületése után magától elmúlik, de addig is tusoljak váltott, hideg-meleg vízben és tartsak diétát. Vagyis ne egyek zsírosat, fűszereset, sósat, édeset, húst, tejterméket, kivéve a kefírt és a kenyérfélékből csak rozsosat; azt is keveset…

A tanács első felét viszonylag hamar megértettem, de a diétázós része gondolkodóba ejtett. Hosszas tűnődés után úgy találtam, hogy valamennyi tilalmat képtelenség betartani, így aztán a szelektív megvalósítás mellett döntöttem. Igyekeztem egészségesen, táplálóan étkezni, nem tartottam római lakomákat, de nem is sanyargattam magam.

A hetedik hónap végére azonban kezdtek kiütközni a stratégiám hiányosságai. A súlyom hetente egy kilóval gyarapodott, s az ujjaim meg a bokám elkezdett dagadni, így a saját, meg a baba egészsége érdekében visszatértem az eredeti diétás programhoz.





Először attól féltem, hogy mint valami önkéntes rab, kénytelen leszek kefíren és vízen tengődni, de aztán néhány ötletes zöldség- és gyümölcs-recept és kedvenc lányregényem, a Jane Eyre – amit persze a leíró részeken kívül végigbőgtem – bearanyozta az utolsó hetek csöppet sem könnyű várakozását.

A szélsőséges kilengésektől mentes étkezéseknek és a nagy sétáknak köszönhetően az érrendszerem elég jól viselte a nagyobb megterhelést és a szokatlan meleget. 11 kg-ot gyarapodtam, és Balázs egy kicsit ugyan megváratott bennünket, de teljesen egészségesen 3600 grammal látta meg a napvilágot.
Exit mobile version