A kétségbeejtő, hosszas éjszakai sírások sokszor abból indulnak ki, hogy a szülők nem akarják saját ágyukba, vagy közvetlenül a sajátjuk mellé elhelyezett kiságyba fektetni a csecsemőt, pedig ott az esetek zömében gyorsan elaludna és megnyugodna. Más szóval: nem veszik figyelembe a gyerek igényét a testközelségre, noha ugyanolyan alapvető szükségletéről van szó, mint a táplálkozás. Inkább fel-alá sétálgatnak vele, hátha attól elalszik.
Van, aki autóba ül síró csemetéjével, mert a motorzúgástól elalszik. Van, aki babakocsiban tologatással próbálkozik és énekelget hozzá. Pedig ezekkel a megoldásokkal alapvető baj van: nem arról szólnak, hogy az éjszaka alvásra való! Az igaz, hogy a szülők mindezt altatás céljából csinálják, de a pici baba ezt ugyan miből értené meg?
Sokan tartanak attól, hogy álmukban agyonnyomhatják a gyereket. Ezzel kapcsolatos vizsgálatok során videofelvételekkel igazolták, hogy ez nincs így: a szülők álmukban is vigyáznak rá. (Ha valamelyik szülő ittas, vagy altatót, nyugtatót szed, álma túlságosan mély, ilyen esetben jobb, ha külön alszik a baba.)
A különalvást javasoljuk akkor is, ha valamelyik szülőt zavarja a gyerek jelenléte az ágyban. Köztes megoldásként sok családnál beválik, hogy este a saját kiságyába teszik le a kicsit, aztán éjszaka, amikor felsír, átveszik magukhoz a szülők. Így az éjszaka felét legalább kettesben tölthetik.