Mikor szükséges?
A huszadik század második felében sem szűntek meg a szakmai viták azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen veszélyeztető tényezők teszik indokolttá a műtét elvégzését. Nem is olyan egyszerű feladat valamennyit összeszedni!
Biztosan császármetszést végeznek a következő esetekben, mert beavatkozás hiányában nagy valószínűséggel meghalna az anya vagy a magzat:
Ha túlságosan korán válik le a méhlepény, a magzat oxigénellátása egyik pillanatról a másikra veszélybe kerülhet, s az anyai vérveszteség is jelentős lehet.
Ha a méhlepény részben vagy egészen elzárja a méhszájat, nincs lehetőség természetes szülésre.
Ha a burokrepedést követően előreesik a köldökzsinór, leszorítódhat, s a magzat oxigén nélkül marad.
Előfordul, hogy az idő előtt elöregedő méhlepény már nem képes ellátni a magzatot. Ha az elégtelenség olyan súlyossá válik, hogy veszélyezteti a magzat életét és egészségét, császármetszést kell végezni.
A terhességi mérgezés, azaz toxémia súlyos formája, a HELLP-szindróma esetén is az azonnali műtét jelenti az egyetlen megoldást.
Előfordul, hogy a kismamánál egyszerre több, önmagában nem császármetszést igénylő szövődmény vagy körülmény jelentkezik, ezért döntenek az orvosok a műtét mellett:
Ilyennek számít például, ha valaki először szül, a burok a fájástevékenység megindulása előtt repedt meg, magzata farfekvésben helyezkedik el, a vajúdás hosszúra nyúlik, miközben nincsenek elég erős és rendszeres fájások.
A császármetszések számának emelkedése részben az újfajta szemléletmód térhódításával, részben pedig a műhibaperektől való félelemmel függ össze. Érthető, ha a szülészorvos nem hajlandó kockázatot vállalni, hiszen nem csak a tengerentúlon van példa arra, hogy a gyermek születési károsodásnak tartott betegsége, fogyatékossága miatt pert indítanak az orvos ellen. Azért viszont még senki sem pereskedett, mert császármetszést végeztek rajta, hisz utólag nemigen lehetne bizonyítani, hogy a beavatkozás szükségtelen volt.