A kismamák jelentős többsége pénzügyi és emberi okokból az utolsó hetekig igyekszik megőrizni munkahelyi pozícióját és dacol az émelygéssel, derékfájással, lelki instabilitással továbbá az egyéb, folyamatosan változó és bővülő klasszikus tünetegyüttessel, melyek szintén felejthetetlenné teszik az áldott állapotot. Hozzáállásuk érthető, hiszen az esetleges táppénz hullámvölgyeket idézhet elő a kisded érkezése okán egyébként is fölöttébb megnyirbált családi büdzsében (babakocsira szükség van, ezt a cuki rugdalózót pedig nem bírtam otthagyni .). Másrészt a megszokott arcoktól és tevékenységektől is nehezen válik meg, hiszen így nem uralkodik el rajta a senki vagyok, aki már arra se jó, hogy megcímezzen két borítékot érzés. Belegondol, hogy a szülés után akár évekig is gyermeke lesz legintenzívebb társasága, ezért kiaknázza az addig rendelkezésére álló időt, amit kor- és munkatársaival tölthet anélkül, hogy közben GPS-ként kellene figyelemmel követnie egy örökmozgó tündér mindenkori helyzetét.
Ingerdús világunkban egyre nehezebben bírnak a pocakosodó kismamák megülni a helyükön, és a védőnő hordjon kényelmes ruhákat, és pihenjen sokat felszólítása is pusztába kiáltott szó csupán. Pedig sok esetben a munkahelyre való beutazás is nehézségeket okoz. A tömegközlekedési eszközökön közelharc folyik az ülőhelyekért és sajnos egyre jellemzőbb, hogy a már felemelkedett hőlégballonra emlékeztető has látványa sem készteti a testépítő szalonba igyekvő megfáradt huszonéveseket a hely átadására. A robotba való szerencsés megérkezés után a kismamának újabb kihívásokkal kell megküzdenie.
Az elvégzendő munka jellegétől valamint az egyéni fizikai állapottól függően a kismamának mérlegelnie kell, hogy meddig képes elvégezni az elvárt időben és minőségben feladatait. Az elsődleges szempont mindig a leendő gyermek egészsége és biztonsága kell, hogy legyen.