Az egyke trónfosztása

nlc | 2004. Április 09.
A féltékenység az egyik legrosszabb dolog, ami velünk történhet. Korra, nemre való tekintet nélkül mindenkit a kétségbeesésbe taszíthat ez az áldatlan állapot, amikor egy kedves személynek a birtokát mással kell megosztani.





A gyerekek persze a legtöbb esetben kifejezetten örülnek a kistestvérnek, érdeklődéssel figyelik anyjuk gömbölyödő pocakját, és alig várják, hogy új játszótársat kapjanak. Aztán anya a gömbölyödő pocakkal együtt eltűnik néhány napra, és mire visszatér, valami végérvényesen megváltozik. Úgy tűnik, anya és apa sem kárpótol a játszótárs nélkül töltött percekért, hiszen állandóan az új bőgőmasina körül legyeskednek.

A testvérféltékenység ugyan a későbbi években is fel-felbukkanhat, de a kisgyermekben különösen megvan az a vágy, hogy kizárólag ő birtokolja az anyai és az apai szeretetet.


Osztozni a szereteten

Az óvodás korú, és az annál kisebb gyerekek nehezebben viselik el, hogy a szülőkön, elsősorban az anyán osztozni kell. Ilyenkor fordul elő, hogy egy-két játék “véletlenül” a kiságyban landol, vagy túl hevesre sikerül a kisebb megszeretgetése.
A nagyobb, 7-8 éves gyermek – a felnőttek nagy megelégedésére – gyakran játssza azt, hogy ő az új jövevény mamája, babusgatja, gondozza a kisebbet, míg máskor ugyanez a gondoskodó nagylány vagy fiú őrjítő hisztit rendez, ha nem játszhat pontosan azzal a kisautóval, amivel éppen a kicsi foglalatoskodik.





A gyerekek féltékenysége nem mindig a másik piszkálásában, játékai elszedésében nyilvánul meg. Az idő múlásával a nagyobb gyermek fokozatosan elkezd ragaszkodni a kicsihez, elfogadja helyét és jelenlétét a családban, indulatait viszont éppen az ellen fordítja, akinek a kegyeiért a harc folyik. Előfordul, hogy direkt bosszantja a mamát, tiltott dolgokat cselekszik, vagy korábbi életévekre jellemző szokásokat vesz fel, például bepisil.


Készítsük fel a kistestvér érkezésére

A testvér iránt érzett szeretet nem zárja ki a testvér iránt érzett féltékenységet. Ezért a szülő semmiképpen se keseredjen el, ha a gyerekek között néha fellángol a versengés. Ha nagyobbnak és kisebbnek korához mérten egyformán jut szeretetből és odafigyelésből, nem fajulnak végzetessé a nézeteltérések.







Készítsük fel a kistestvér érkezésére
Egyes szakemberek szerint testvérek között az ideális korkülönbség 2-3 év, mivel a nagyobbik gyermek ilyenkor már önállóbb, nem igényli olyan mértékben a kizárólagos törődést, mint korábban. És ami a legfontosabb; ideális esetben erre a korra már kialakul az a bizalom, mely minden későbbi kapcsolatának, így a testvéréhez fűződő viszonyának is alapja lesz. Korkülönbség tekintetében persze nem létezik aranyszabály, a kistestvér fogadtatása, az esetleges érzelmi viharok függnek a csemete temperamentumától is.

Mindenekelőtt készítsük fel gyermekünket korához mérten a kistestvér érkezésére. Beszéljünk neki arról, hogy a születendő baba nem csak a szülőké lesz, hanem az övé is. Ha kicsit nagyobb, meséljünk neki arról, hogy hol fog aludni, hogyan fogjuk gondozni, hogyan fogunk együtt vigyázni rá. Amennyire lehetséges, oszlassuk el aggodalmait, válaszoljunk kérdéseire. Számoljunk be a “nagyobb testvérséggel” járó előnyökről. Ha a baba már megérkezett, bízzuk a gyermekre a fogadtatást, hagyjuk, hadd találjon rá saját maga a megfelelő csatornára, ne erőltessünk semmit.


Ha mégis…







Ha mégis …
Ha előrelátó szülők voltunk és úgy gondoljuk, hogy felkészítettük a nagyobbat a kistestvér szeretetteljes fogadására, nos, mindezek ellenére is kiborulhat az a bizonyos bili. Fontos, hogy ilyenkor legyünk türelmesek, tapintatosan csillapítsuk az indulatkitöréseket, ne büntessük a gyereket érzéseiért.

Jó, ha érzi önmaga fontosságát, amit a legkönnyebben úgy érhetünk el, hogy “felnőttes” feladatokat adunk neki a kisbaba körül, de próbáljunk időt szakítani a kettesben eltöltött tevékenységekre is.
Exit mobile version