Az anyaság adomány, de nagy felelősség is egyben. Sokan nem merik felvállalni, mert félnek a körülményeik, a családjuk, a párjuk, vagy éppen saját maguk miatt. Rettegnek az elutasítástól, a szégyentől, az előítéletektől vagy a kudarctól, hogy új szerepüknek nem tudnak megfelelni.
– Az anyai ösztön erősen él bennünk. Az esetek többségében a nők nem maguk akarják az abortuszt, hanem valamilyen külső kényszer hatására döntenek mellette – állítja Singer Magdonla hospice és gyásztanácsadó. – Éppen ezért vezet annyira gyötrelmes út odáig, míg végül hosszú órákon át tartó igenek és nemek harcának kereszttüzében megszületik az ítélet. Ez az út látszólag nehezebb, mint az abortuszt követő időszak: a megkönnyebbülés és felejtés szakasza. Ám tudat alatt később is erősen megmarad a keserűség és a bűntudat. Hiába hisszük, hogy túl vagyunk rajta, és amit tettünk, már nem fáj, elég egy kis utalás, és akár több év múlva is képes vulkánként feltörni lelkünk mélyéből a kínzó emlék. Ez a lelki gyötrődés a büntetés tettünkért.
Börtönbe zárt fájdalom
Fiatal volt és szerelmes. Túl korán jött az anyaság, nem élhetek vele – gondolta, hiába állt mellette társa vállalva az apaságot. Félt az ismeretlentől, a szégyentől, attól, hogy mit szólnak a szülei. Az abortusz mellett döntött, majd igyekezett gyorsan elfelejteni a szörnyű élményt. Meghalt kisbabáját lelkének sötét börtönébe zárta, és megpróbált soha többé nem gondolni rá. Később igazi anya lett, és akkor értette meg igazán, hogy az ismeretlen minden anyának ugyanolyan félelmetes. Szégyellte egykori tettét, és elkezdte gyötörni a bűntudat. Azóta minden nap megköszöni, hogy akkori bűne ellenére születhettek még gyerekei, és imádkozik egy felsőbb hatalom megbocsátásáért.
Két kislányukkal éltek egy pici lakásban. Férje a kocsmákat járta, alig tartózkodott otthon, így nem számíthatott rá. Mindig három gyerekről álmodott, és amikor ismét teherbe esett, szívét elöntötte a melegség: hátha kisfiú lesz! De abban a pillanatban megálljt parancsolt képzeletének: Nem tarthatom meg, nem tudnám felnevelni – mondta az esze. És ő hallgatott rá Azóta elképzelt kisfiáért minden ősszel ég egy szál gyertya, mégis nehezen szűnik a fájdalom. Megölt álmát siratja ma is.
Nem mert a szívére hallgatni
Párja tiltakozott a baba ellen. Vagy én, vagy a gyerek zsarolta. Bár lelke mélyén érezte: boldog anya tudna lenni, hosszú, keserves vívódás után a mérleg mégis a férfi javára dőlt el. Sok évvel ezelőtt történt, mégsem tudott megbocsátani párjának, és magának sem. Azóta álmatlanságban szenved, ha pedig valahogy sikerül elaludnia, rémálmok gyötrik: meghalt kisbabája sírását hallja.
– Mindegy miért született meg a döntés, a lelkiismeret-furdalás létezik. Ha a partner hajszolja az anyát az abortuszba, akkor a szenvedés még erősebb, még tudatosabb, ráadásul hozzá jön még az anya saját gyengesége, ellenállásra való képtelensége miatti önvád is mondja Magdolna. – Ha saját észérvei alapján hozza meg a döntést, akkor kicsit könnyebb a helyzet. Egy biztos: tetteinkért mindig felelősséget kell vállalnunk. Bármilyen érv szól is a kisbaba megszületése ellen, nem tud elég erős lenni ahhoz, hogy feloldozhasson egy élet kioltásának bűne alól. Ezt minden anya érzi a lelke mélyén, ezért viseli meg az abortusz, illetve az azt követő elszámolás, a következmények vállalása. Egyetlen dologgal könnyíthet csak a lelkén: ha szembe mer nézni tettével. Ha tudatosítja magában, hogy megtörtént, elgondolkodik azon, hogy miért úgy történt ahogyan, foglalkozik vele, és kifejezi érzéseit. És ami még nagyon fontos, meg kell gyászolni az elvesztett kisbabát. A legjobb, ha ennek rítusát mindenki maga alakítja ki: írhat neki levelet, ültethet egy fát, rajzolhat neki, vagy akár meggyújthat érte egy szál gyertyát.
Elvetetni vagy örökbe adni?
Az abortusz emberölésnek számít, mégis kevésbé ítélik el ilyenkor az anyát, mintha megszülné, majd örökbe adná kisbabáját. Pedig az abortusz helyett megoldás lehet az örökbe adás.