Mit tegyek, ha tehetséges a gyerek?

Nagy Ramóna | 2005. Október 07.
Kétéves a gyermeked és már számol? Ötéves és folyékonyan olvas, anélkül, hogy tanították volna? Ilyenkor szokták azt mondani, tehetséges a gyerek. De mit tegyen a szülõ: nyirbálja meg a szárnyakat, vagy engedje repülni a fiókát?





Dr. Herskovits Mária pszichológus, a Keveház utcában és a Kós Károly Általános Iskolában működő Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület elnöke szerint, a tehetség ebben a korban még inkább csak irányultság. Révész Géza 1918-as megfogalmazása szerint tehetségre irányuló hajlam ez, vagyis tehetségcsíra, tehetségkezdemény, de gyakran csupán gyorsabb fejlődésről van szó, ami a későbbiekben bármikor lelassulhat. Ennek ellenére ezeket a gyerekeket mindenképpen tehetség-ígéretként kell kezelni, nem szabad veszni hagyni, hanem fejleszteni kell. Intézményük egyébként a Fővárosi Pedagógiai Intézet Tehetséggondozó Központjának utódja, ahol egyéni tanácsadásra és fejlesztő programokban való részvételre van lehetőség.






Sarolta kisfia most ötéves. Gergőt kétéves korában annyira érdekelni kezdték a számok, hogy akkoriban minden percük erről szólt. Gergő naphosszat számolt, számos cipőt és számos pólót akart hordani, matematikafeladatokat oldott meg, és megtanulta leolvasni az órát. Mára ír és olvas anélkül, hogy bárki tanította volna. Egyszerűen csak kérdezett, s a válaszok után szépen összerakta magában a képet, aztán egyszer csak maga is olvasni és értelmezni tudta a betűk egymásutánját.
Sarolta arról panaszkodik, nincs megfelelő hely, nincs megfelelő fórum, ahol a hozzá hasonló szülők találkozhatnának, és nincs igazán olyan intézmény sem, ahol Gergőt egyénileg kezelni tudnák.

Gergő pedig közben cseperedik. Az oviban az első napon nagy – és kölcsönös! – szerelembe esett egy kislánnyal, s ők ketten jól meg is voltak egészen addig, amíg a lánykát ki nem vették a szülei. Azóta Gergő nem nagyon keresi a többi gyerek társaságát. Azonban míg más gyermeknek a keze jár, Gergőnek az agya, így általában lassúbb a többi gyereknél, ezért pedig gyakran rászólnak. A kisfiúnak ezért –különcsége miatt – inkább kudarcélményei vannak az oviban, aminek pedig az lett a következménye, hogy érdeklődése csökkent a tanult és tanulható dolgok iránt. Megtanulta, hogy akkor jár jobban, ha ő is inkább autót tologat, mint mások.


Valóban nem egyszerű megfelelő közeget találni a tehetséges gyerekek számára, hiszen a pedagógusok sokszor nem elég képzettek, és bizony nincsenek is annyira megfizetve, hogy az eredendő emberi motiváción túl is erőfeszítéseket tegyenek arra nézvést, hogy foglalkozni tudjanak különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel.


Szűrés

A Napraforgó Képességfejlesztő Központ 14 éves korig foglalkozik ép és sérült gyerekekkel egyaránt. Nagycsoportos korban, 5-7 év között, a beiskolázás előtt ingyen végzik itt el azokat az állapotfelmérő vizsgálatokat, amelyekkel kiszűrhetik a gyermek erősségeit, gyengeségeit. Varanka Zoltánné, a központ munkatársa elmondta, ők havi egy szülőklub megszervezésével szeretnék segíteni a nevelés útvesztőiben való eligazodást. A központ céljai között szerepel, hogy előmozdítsák a gyermekek képességének kibontakozását, a visszamaradt gyerekek képességeinek fejlesztését, hogy enyhítsék az iskolások tanulási- és magatartászavarait.

Az ebben a cipőben járó édesanyáknak és édesapáknak tudomásul kell venniük, hogy a gyerekük kicsit fárasztóbb, kíváncsibb, mint az átlag. Ezekkel a gyerekekkel egyszerűen többet kell foglalkozni. Beszélgessenek, bogarásszanak kint a kertben, menjenek képtárba vagy a Csodák Palotájába, mert a kicsik igénylik. A szülők talán sokszor unják, de ha rákapnak, ők is nagyon élvezik majd, hogy ide-oda mennek együtt.
Exit mobile version