Vasárnap kezdõdik a Születés Hete

nlc | 2006. Május 04.
Immár negyedik alkalommal, idén is lesz Születés Hete, országos tájékoztató, szakmai és kulturális rendezvénysorozat. A május 7-étól 14-éig tartó hét minden eddiginél több, 37 településen több mint 50 rendezvényhelyszínen majd" 600 eseményt ölel fel.

385 előadó tart a szüléssel, születéssel kapcsolatos előadást, filmvetítést, kerekasztal-beszélgetést, műhelyt, bemutatót, író-olvasó találkozót, kiállítást, és egyéb programot. A rendezvénysorozat fővédnöke a Köztársasági Elnök felesége, Sólyom Erzsébet asszony.


Az eddigiektől eltérő módon 2006-ban a Születés Hete május első vasárnapján, 7-én, Anyák Napján országos nyitó nappal veszi kezdetét a budapesti Aranytíz Művelődési Központban. Aznap közel 40 ingyenesen látogatható színes program várja az érdeklődőket. Reggel 10 órakor Sólyom Erzsébet asszony mond köszöntőt, majd Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs ad koncertet, Popper Péter A születés misztériuma a különböző  kultúrákban címmel tart előadást, Dr. Paulin Ferenc prof, a SOTE II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója, egyetemi tanár a koraszülésekről beszél.

A szülészeti szakma „népbetegségei” között az első helyet a koraszülések foglalják el. Hazánkban ma évente több mint 8000 koraszülött születik. Ez a szám az elmúlt 50 évben jelentősen meghaladta az európai átlagot. Ezeknél a gyermekeknél a szülést követő megbetegedések zöme tartós egészségkárosodással is jár, és a felnőttkorban jelentkező több betegség már a méhen belül programozódik. Paulin professzor előadásában a fő hangsúlyt a prevencióra helyezi.

Dr. Parádi József Szabadon születni, szabadon szeretni, szabadon meghalni címmel tart előadást, Németh Kristóf pedig Ivánfy Jaksity György nemrég megjelent mesekönyvéből olvas fel. Rózsa Ibolya szoptatási tanácsokat ad, Dr. Ranschburg Jenő előadásában felhívja a figyelmet arra, hogy a szülés utáni órák meghatározó hatással lehetnek a baba-mama kapcsolatra, s ezáltal a felnövekvő gyermek későbbi kötődéseire, életére. A pszichológus arra keresi a választ, mit tehetünk ebben az országban, a most adott körülmények között annak érdekében, hogy jobb, teljesebb, háborítatlanabb, megélhetőbb legyen a szülés, a születés élménye?

A szervezők természetesen a gyerekekre is gondolnak, így többek között lesz rajzverseny, gyermekfoglalkoztató, illetve Sándor Ildikó Tücsökringató címmel tanít „ölbéli játékokat” babáknak és mamáknak egyaránt.


A rendezvénysorozat fővédnöke a Köztársasági Elnök felesége, Sólyom Erzsébet asszony, így nyilatkozott arról, miért támogatja a Születés Hetét, és az azt szervező TAVAM-ot: „Személyes ajánlásommal segíteni kívánok minden olyan törekvést, amely az élet megkezdésének feltételeit jobbá teszi, s ezáltal az anya-gyermek kapcsolat és a család erősödését szolgálja. A szülés körülményeinek javítása, az anyák igényeinek magasabb szintű kiszolgálása kiemelkedően fontos terület.”

A TAVAM (Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért) önszerveződő női körök, kismamaklubok országos hálózata, amely segíteni kíván minden olyan kezdeményezést, mely a szülést-születést, az élet megkezdésének feltételeit egyre jobbá, természetesebbé teszi, s ezáltal a szülő-gyerek kapcsolat, a családi felelősségvállalás és a tudatosság erősödését szolgálja. A TAVAM javítani kívánja a kommunikációt és informáltságot nemcsak az anyák, hanem a szervezetek között is. Célja, hogy a nők és anyák a lehetőségek minél szélesebb körű ismeretében megalapozottan dönthessenek arról, hogyan hozzák világra kisbabájukat.


A Születés Hete minden rendezvénye ingyenesen látogatható.
A teljes program megtalálható a Születés Hete weboldalán.



Bővebb információ:  Tamás Dorka    

Exit mobile version