Szerelem az óvodában

De vajon egy gyerek hogy érzi? Tudja-e mi a szerelem?

„Anya, mondok egy titkot! De ne áruld el senkinek! Szerelmes vagyok a Petibe!” vagy  „ Képzeld el, hogy van az oviban egy olyan szép hajú kislány, pont olyan hosszú haja van, mint neked, anya, és nagyon tetszik nekem. Azt hiszem, szerelmes vagyok belé!” „Anya, én már öt fiúba is szerelmes vagyok az oviban! Ja, a Peti? Hát persze belé a legjobban!” vagy „ Most már nem vagyok szerelmes egyik lányba sem, inkább az óvónénibe vagyok szerelmes, vagy inkább beléd anya.”

Hogy is van ez a dolog, mi is ez a szerelem? S vajon más-e egy fiúnál, s más egy lánynál? Mikor szerelmes a gyerek az anyába, az apába, az óvónénibe?

A kezdetek

Óvodáskori szerelme mindenkinek volt, s ha bárkit is megkérdezünk, biztos, hogy vissza tud emlékezni Tomikára, Annára, Katára, Pistire. Ilyenkor az emlékek megszépülnek, s csak kacagunk, hogy milyen vicces is volt. Hogyan kukucskálták a fiúk a lányokat a WC-n, és persze fordítva, milyen fontos is volt, hogy ki is a párom a sorban, mit mondott aznap a Gyurika vagy Jancsika, melyik lány kibe szerelmes, s hogy hogyan is osztozkodnak a fiúkon.
Hát valahogy ilyen ez az ovis szerelem. De akármennyire is vigyorgunk ezeken a történeteken, ezek nagyon fontosak. Fontosak a gyerekeknek, és fontosak nekünk, szülőknek is. Az ovis szerelemet nem szabad lenézni, sőt, ugyanolyan fontossággal bír, ugyanolyan erős érzelmeket vált ki az emberből, mint a későbbi kamaszkori szerelem. A gyerekek kis szívét ugyanúgy megdobogtatja ez az érzés, mint a mienket, s bizony egy-egy csalódás, veszekedés ugyanúgy megviseli őket.

Fiús szerelem

Ha az óvónőket kérdezzük a különbségről lányok és fiúk között, ők órákig tudnának mesélni. S legfőképpen arról, hogy mennyire más egy kisfiú szerelme, mint a kislányé.
A különbséget talán az óvoda udvarán vesszük észre, ott a legszembetűnőbb látvány, ahogy a lányok előszeretettel üldözik a fiúkat, akik kipirosodva, kiizzadva rohannak, s boldogan várják, hogy mikor kapják el őket. Majd hirtelen fordul a játék, s ők kergetik a lányokat. Ez a klasszikus fiú fogó, vagy lány fogó, talán a szerelem legfontosabb megnyilvánulása.

“Anya, ha a Detti azt mondta – kérdezi az öt éves Milán fiam –, hogy ő nem a szerelmem többé, az szakítás?”

Később a testi érintésnek egyre nagyobb jelentőssége lesz, s a bátrabb  fiúk szinte vágyakoznak, hogy végre megpuszilhassák választottjukat, vagy sokszor „ők kínálják fel” magukat, hogy kinek adjon puszit. A legizgalmasabb része az ovis szerelemnek talán mégis az, amikor a fiúk és a lányok leskelődnek a WC-n, ki hogy pisil, és a legfontosabb kérdés, hogy mivel. Ez az első felvilágosítás, amelyet nem is kell senkinek sem elmesélni, megmagyarázni. Hiszen látják a saját szemükkel, hogy a lányoknak nincs olyanuk, mint nekik, s ez a szembetűnő különbség nagyon izgató. Persze ezt sem lehet vég nélkül folytatni, ennek is határt kell szabni, amit az óvónénik meg is tesznek. 

Mikor a fiam óvodás lett, már „érett” volt a szerelemre, s nem sokat tétovázott, rögtön belecsapott a közepébe. Bizony, ő az összes lányba szerelmes volt. Listát kellett otthon írnunk, hogy melyik lánynak milyen színű a haja, milyen színű a szeme, hogy hívják őket. Egyszerűen boldogság volt oviba járni, hiszen ott vannak a lányok, akik várják őt, és ostromolják, és kergetik. Majd hirtelen lecsökkent ez a rajongás, s maradt egy kislány, aki  mellett viszont kitartott. Még a szülinapi zsúrra is meghívtuk, igaz, mikor a fiam meglátta, akkor rögtön menedékbe bújt, és ki sem jött egy jó darabig az asztal alól. Fő a biztonság! Éljen a szerelem! Később minden megváltozott, a lányok „fúj” téma lett, de bizony a fiam is megnőtt, és elment iskolába, s így most egy időre elszállt a szerelem.

Lányos szerelem

A lányoknak is, ahogy a fiúknak, eleinte legalább 3-4 szerelmük van, s hol ez az erősebb, hol az, ez mindig attól függ, hogy épp kivel is találkoznak. Az már viszont komplikáltabb kérdés, hogyha az óvodás csoportban több lány ugyanabba a fiúba szerelmes, s akkor mi a helyzet. S persze ezt a lányok nagyon jól és gyakran meg is beszélik egymással, s ilyenkor kezdődik a veszekedés, a leosztás, a féltékenység. Jó esetben megegyeznek, s beosztják, hogy most épp melyikük is szerelmes a Gergőbe, Ákosba, Gyusziba. Hamar kezdik, gondolhatnánk, de érdemes figyelni őket, hogy sokszor milyen éretten, intelligensen viselkednek.

Baj csak akkor van, ha a kislány valóban szerelmes, de visszajelzést nem kap egyik fiútól sem. Ő nem tetszik senkinek? Belé senki sem szerelmes? Ezek a kérdések kb. 1 napig, vagy még rövidebb ideig fontosak nekik, majd az udvaron minden megváltozik, s már rohannak is öten, hatan egy fiú után.
Óvónők elbeszélései szerint ez a kergetőzéses játék a legjobb, de sajnos előfordult már olyan is, hogy a szerelem lett a legfontosabb napi kérdés a csoportban. A kislányok egymást cukkolták, hogy ki, kibe szerelmes. Csak erről tudtak beszélni, s semmivel sem lehetett őket kibillenteni. Ekkor bizony komolyan kellett velük beszélni, megértetni velük, hogy bizony más játék is van az óvodában, nem csak a „szerelmesdi”, s nem csak azért jó a Krisztával játszani, mert ő is ugyanabba a fiúba szerelmes.

Anya, te leszel a feleségem!

„Amikor nagy leszek, téged veszlek el feleségül, anya! Hiszen te vagy a legszebb a világon!”
Semmiképpen nem lépjünk túl ezen a kijelentésen, hiszen ez ebben a korban a legfontosabb. A gyerekek 3-5 éves korban mélyen átélik a szerelmet, a fiúk az apjukat szeretnék helyettesíteni, a lányok pedig az anyjuk helyébe szeretnének lépni. Ez a vágy elég erős ahhoz, hogy konfliktust okozzon bennük, hiszen ez egyben versengés is a szülőkkel, s kiválthat agresszív érzést is az azonos nemű szülővel szemben.

Ki volt Ödipusz? Ödipusz a görög mondában a thébai Laios király és Iokaszté fia volt. Szülei, miután átszúrták a lábát, csecsemőként kitették, mert egy jóslat apja jövőbeni gyilkosának  mondta. Pásztorok mentették meg, és egy idegen királyi udvarban nevelték fel. Vándorútján gyanútlanul gyilkosa lesz apjának, akit nem ismer. Úgy menti meg Thébát a Szfinxtől, hogy megoldja a Szfinx  rejtvényét és jutalmul elnyeri anyja, Iokaszté kezét – akit szintén nem ismer -, és vele a thébai királyságot. Amikor pestis tör ki Thébában, a delphoi jósdához fordul kérdéseivel. Megtudja az igazságot, megvakítja magát, és lánya, Antigoné kíséretében idegenbe távozik, Kolonosz dombján hal meg.

Amikor a kisfiú elgondolkozik, és apja halálára gondol, hogy majd ezekután helyettesíti őt, súlyos ellentmondásba keveredik. Nagyon szereti az apját, és ijesztő a halálára gondolnia! Ugyanez persze a lányoknál is igaz, hogy szereti az anyját, de helyettesíteni is szeretné, elveszíteni meg borzalmas lenne.

Sigmund Freud nevezte el Ödipusz–komplexusnak a korai gyermekkorban az ellentétes nemű szülőhöz fűződő szerelmes ragaszkodást. Ez a vágy valószínűleg legalább olyan régi, mint maga az emberiség. Már évezredekkel korábban felfedezték, de akkor még egyáltalán nem vették tudomásul, nemhogy elnevezték volna bármilyen komplexusnak. Ám semmi esetre se essünk kétségbe, a legtöbb gyerek átéli ezt az érzést. A megoldás a mi kezünkben van, a legtöbb a megértésen múlik, s ha türelmesek leszünk, akkor ez az érzés lassan átalakul. Hatéves korukra a gyerekek felnéznek a szülőkre, akik példává válnak számukra, s akivel nemrég még versengtek, most már arra szeretnének hasonlítani.

Az óvodáskori szerelem nagyon fontos állomás a gyerekek érzelmi fejlődésében. S nekünk, szülőknek is felelősségteljesen, odafigyelően kell viselkednünk velük. Ne gúnyoljuk ki őket, hogy milyen hamar változtatják szerelmüket, ne hozzuk zavarba a gyereket a szerelme előtt, még ha belénk bújik is. Mindig  próbáljunk természetesen viselkedni, és szeretni őket. Hiszen ne feledjük el, hogy mi is jártunk hasonló cipőben, s nekünk is megvoltak a magunk szerelmei, érzelmei, amelyek mindenki számára szentek és sérthetetlenek.