Szülni 35 felett

Először a nyelvvizsga, diploma, karrier, külföldi munka… és majd utána a gyerek. Nem csoda, hogy ha csak harmincöt felett jutunk a terhesség gondolatához.

Ma már nem számít ritkaságnak, ha a nő a családalapítást a harmincas évek derekára tervezi. Életkora egy szám lesz a terhességi könyvében, és ennek megfelelően történnek a vizsgálatok, tanácsok, figyelmeztetések. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a „túlkoros” várandósok táborába tartozik-e vagy éppen ellenkezőleg: egy új anyatípust személyesít meg.

Inkább későn, mint korán

Virág éppen harminchat éves volt, mikor megfogant kisfia: Ákoska. Azt mondja, örül, hogy így alakult az élete.

– Természetesen tisztában voltam azzal, hogy mik a kockázatok. Sőt, talán túlságosan is, hiszen a családom nap, mint nap elkántálta, hogy micsoda veszélynek ki teszem ki magam és a majdani kisbabámat. Már ha egyáltalán lesz, és nem csúszom ki az időből. Furcsa volt ezt hallgatni, hiszen nem is olyan régen még azt magyarázták, hogy először diplomázzak, tanuljak, okosodjak, mert a mai világban már nem lehet egy nőnek csak otthon ülni, és a pelenkákat cserélgetni. És jaj… még véletlenül se csússzon be egy gyerek, mert oda minden lehetőségnek! Én pedig rendes kislány voltam, tanultam, okosodtam. Jó munkahelyet, magas fizetést harcoltam ki magamnak. Aztán ahogy elmúltam harminc, a szüleim véleménye megváltozott. Nem értették, miért nem hagyom abba hirtelen az egészet, és vágok bele a gyerekgyártásba. Hiszen az élet egyetlen értelme a gyerek, a nő egyetlen hivatása az anyaság.
Én meg őket nem értettem. Azt akarták, hogy feleljek meg a kor elvárásainak, és tessék, amikor ez sikerült, lázadoznak. Márpedig ez a kor a nőket átformálja. Céltudatos, önálló ember lettem, aki képes megállni helyét a férfiak között, képes egy lakásravalót félretenni a bankszámlájára, és akár Párizsig is elutazik mondjuk egy kiállításért. Az tény, hogy ebbe az életformába nem fért bele a gyerek. Még egy férfi is nehezen, de harminckét évesen azért én is oltár elé álltam. Természetesen korunk férfija mellé, aki szintén tele volt ambícióval, tervekkel, vágyakkal.
Akkoriban én is azt hittem, talán nem is akarok anya lenni. Minden olyan kereknek tűnt: felelős pozíció, jó munkahely, fizetés, férj, szerelem, utazás, szórakozás. Kell ennél több? Szerencsére egy nap arra ébredtem: kell bizony! A barátoknál is születtek a kicsik, mi is belevágtunk. Kegyes volt velünk az élet, hamar teherbe estem, ma pedig már itt van velünk Ákoska, a világ legszebb kisbabája. És így lett igazán teljes az élet. Élvezem az anyaság minden percét, és nem rágom magam azon, hogy miről maradtam le a fiam miatt. Úgy érzem, mindent megcsináltam, amit akartam. Most pedig előttem egy új hivatás.

Majd egy év múlva…

Sokan egyre tovább tolják, tologatják a szülés időpontját. Mindig van fontosabb a gyerekvállalásnál: még egy utazás, még nagyobb lakás, még kecsegtetőbb munkahely, de amikor már egy fél év is eltelik a várakozással és még mindig nincs gyerek; jön a kétségbeesés, kapkodás, lombik és depresszió.
Talán ez a legnagyobb veszélye a késői gyerekvállalásnak. Az orvostudomány már olyan fejlett, hogy egyre biztosabban szűri ki a születési rendellenességeket, jó terhesgondozással majdnem ugyanolyan eséllyel szülhet egy idősebb anya is egészséges gyereket, mint bármely fiatalabb asszony. De ha valaki harmincon bőven túl döbben rá, hogy nem is esik teherbe, egy hosszú vizsgálatsor első lépcsőjére lépett csupán. Mert jó dolog a fogamzásgátlás, egyetlen hibája, hogy a fogamzó-képességünkről nem ad visszajelzést.
Milyen jó is volna, ha egy főpróbát lehetne tartani! Egy próbaterhességet, aztán ha összejön, gyorsan mindent az eredeti állapotába visszarendezni. Csak hát az életben nincsenek főpróbák, minden „élesben” megy. A mi döntésünk, a mi felelősségünk, ha az állandó tologatással végleg kifutunk az időből.

Túl okos terhes voltam

Minden anya más és más. Van, akit a túl fiatalon jött terhesség visel meg, mások pedig épp a koruk miatt élik meg nehezebben a gyerekáldást. Juliannát például saját túlinformáltsága rémisztette meg.

– Sajnos túl sok időm volt felkészülni a terhességre, szülésre, anyaságra. Annyi mindent összeolvastam a témáról, hogy már szinte betegség tudatom volt. Ehhez jött még a korom: harminchét évesen joggal érezhettem, hogy a különösen veszélyeztettek táborába tartozom. Kilenc hónap alatt négy orvosnál fordultam meg, és három védőnőt fogyasztottam el. Rettegtem, hogy valamit elmulasztanak, ezért folyamatosan képeztem magam a terhesség témakörben. Az interneten a létező összes dolgot megtaláltam, ami a veszélyeket taglalja, és természetesen azonnal észrevettem magamon minden tünetet. Megcsináltattam minden létező vizsgálatot, még azt is, amiről egyenesen lebeszélt az orvosom. Ma már képes vagyok magam kívülről látni (persze könnyen beszélek, itt ül mellettem a négyéves makkegészséges Marci), és bevallhatom: tényleg én lehettem az orvosok, védőnők, szülésznők réme. Egyedüli mentségem, hogy folyamatos aggodalmaskodásommal leginkább a saját terhességemet, szülésemet tettem pokollá. És szinte biztos vagyok, ha huszonévesen történik mindez velem, úgy elszállt volna a kilenc hónap, hogy észre sem veszem.

Szerencsém, hogy a férjemnek sikerült észre térítenie. A túlaggódott várandósság után ugyanis következett volna a túlaggódott szoptatás, csecsemőkor… de ő leült mellém a kórházi ágyra, emlékszem, épp azon nyögdécseltem, hogy nem is lesz tejem, meg mi lesz ha, így meg úgy… amikor azt mondta, hogy itt az idő, hogy befejezzem ezt az állandó sopánkodást. Vegyem már végre tudomásul, hogy van egy egészséges gyerekem, egy férjem, aki segít, nincs más hátra, mint hogy örömmel nekiveselkedjek a vadonatúj feladatomnak.
Fokozatosan találtam vissza újra önmagamhoz. Már nem akarok egyszemélyben gyerekorvos, gyerekpszichológus lenni. Egyszerűen csak élvezem, hogy anya lehetek.