Fiú – lány: másképp neveljem?

Vályi-Nagy Erika | 2006. Június 23.
A gyerekek elsõsorban emberek, nem kisfiúk vagy kislányok – írja Penelope Leach, Picik és kicsik címû könyvében. Csupán az óvodáskor vége felé értik meg, hogy tulajdonképpen melyik nemhez is tartoznak.

A gyermek neme a fogantatás pillanatában eldől. Nekünk azonban még várni kell pár hónapot, mire bizonyossá válik, hogy fiunk vagy lányunk fog születni. De amint megtudjuk, tervezgetünk. Férfias és nőies életutak jelennek meg a lelki szemeink előtt, a szekrényben óhatatlanul is túlsúlyba kerülnek a kék vagy a rózsaszín ruhácskák, számba vesszük a kisautókat, babákat, az ismerős gyerekeket. És a világ lassan kettéválik. Egyik felén a kisfiúk, a másik felén a kislányok ücsörögnek.


Az újszülötteknél csupán egyetlen nemek közti magatartásbeli különbséget említenek a kutatók: a lányoknak veleszületetten nagyobb a hastáji érzékenysége, vagyis pici koruktól jobban igénylik a takarót, mint a fiúk. Éppen ezért fordulhat elő, hogy kisfiunk nem igazán szereti, ha gondosan betakargatjuk.

Az első évek

Mikor a gyerek három évesen azt mondja: „Én kisfiú vagyok!”, akkor még nincs igazán tisztában azzal, hogy ez mit is jelent. Hogy holnap már nem lehet mégis kislány, hogy a neme megfordíthatatlan, egy egész életre érvényes meghatározottság. Számára még a világ furcsán vegyes, rózsaszín és világoskék egyszerre.

Tippünk:
Ne korlátozzuk a gyereket!
Két-három éves korú gyereknél ne vonjunk éles határt a fiús és lányos játékok köré! Lássuk el a kicsit mindenféle játékszerrel, amiről úgy gondoljuk, hogy leköti a figyelmét. Ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy a gyerekünk csak neki valóval játsszon, ne tiltsuk el a kisfiút a babázástól vagy éppen a „lánynak öltözöm” szerepjátéktól, hiszen ezzel megfosztjuk attól, hogy a világ másik felét is tanulmányozhassa. 
Ez talán furcsán hangozhat, hiszen gyerekünk határozottan veszi fel a lányos, fiús szokásokat, és mutatja a nemének megfelelő tulajdonságokat. Ez azonban nem az érettségét jelzi, csupán azt, hogy a nemének megfelelő viselkedési formákat tanulja, tanulgatja tőlünk. Főleg a családi mintákat utánozza, de akarva-akaratlanul mi is irányítjuk, terelgetjük a kisvonatok, Barbie-k és babák felé.

A családi minta számít

Az óvodáskorba jutó kicsik már pontosan tudják a saját nemüket, a felnőttekét azonban még gyakran eltévesztik. Ez abból ered, hogy a gyerekek a férfiak és nők közti különbséget csak a ruházkodásban és a hajviseletben látják. Számukra még természetes, hogy ha a szomszéd bácsi

szoknyát vesz fel, akkor hirtelen néni lesz. A másik érdekesség, hogy fiúnak vagy lánynak lenni nekik csupán egy üres címke, melyhez nem kapcsolódik semmiféle tartalom. Mi, felnőttek töltjük fel a nemiséget tartalommal: a játékszerek különválasztásával, a külvilág folyton áradó képeivel, a családi mintával.
És elérkeztünk a legfontosabb momentumhoz: a család meghatározó szerepéhez. A gyerek a szüleivel azonosítja magát, a kislány az anyai mintát, a kisfiú pedig az apai mintát tanulja. Mindezt természetesen a család egységében. Mert a kislánynak nemcsak az anyai szerepeket kell elsajátítania, hanem a férfival való viselkedést is az élet különböző helyzeteiben.

Mitől férfias, és mitől nőies?

Mindannyian azt szeretnénk, hogy gyerekünk megtalálja helyét a világban, elfogadja a nemét, azonosuljon a szerepeivel. Ezért is törekszünk néha görcsösen arra, hogy másképpen – kisfiúsan vagy kislányosan – neveljük a kicsiket, az sem ritka, hogy a különböző nemű testvéreket egymástól teljesen eltérően kezeljük. Sokat hangoztatott példa az a játszótéri történet, ahol a pityergő kislányt megvigasztalják, a kisfiút pedig megleckéztetik a „katonadolog” felkiáltással! Pedig a gyerekek nem ettől lesznek férfiasak vagy nőiesek. Rajtunk tanulmányozzák a szerepeket, a mi nőiségünk tükröződik vissza a kislányunkban, akár tetszik ez nekünk, akár nem.

Legyen a barátnőnk is!

A lányunk már biztos abban, hogy ő nő. Billeg a tükör előtt, kipróbálja a parfümünket, belebújik a ruhánkba. Kérdez, figyel, lesi minden mozdulatunkat. Szervezzünk görbe, anya-lánya napokat, amikor kettesben megyünk mindenhova: bankba ügyet intézni, kozmetikushoz, tornaterembe, vagy akár a hétvégi bevásárlást intézni. Vigyük be néha a munkahelyünkre is, lássa, hogy hol, kikkel dolgozunk, ne ódzkodjunk attól, hogy nem csak anyai szerepünkben lát minket. Legyen teljes a világ, legyen teljes a női szerep, amit megmutatunk neki!
Hat éves kora körül ismeri fel a gyerek, hogy a nemi hovatartozás végérvényes és megfordíthatatlan, és azt is, hogy tőle, mint fiútól vagy lánytól a környezete meghatározott viselkedésformákat vár el. De a gyereknek nemcsak felismernie kell ezt a tényt, hanem el is kell fogadnia. Ehhez viszont kiegyensúlyozott, helyzetükkel és szerepükkel elégedett szülőket kell látnia maga körül.

 



Harc a nemek között

A nemek közti egyenlőtlenség még mindig nagy hangsúlyt kap. Még mindig felmerül a kérdés, hogy ki ér többet. Egyesek a nőket sajnálják, hiszen annyi szerepben kell megfelelniük, mások viszont a hagyományos férfi magatartás változásáról beszélnek. Egy másik megközelítésben szerepcseréről van szó: a nők férfiasodnak, a férfiak pedig nőiesednek.
A lányoknál talán egyszerűbb az eset: a hagyományos női feladatok mellett fel kell készítenünk őket a modern női szerepre is. Számukra is legyen természetes, hogy a család mellett lehet a nőnek karrierje, hobbija, külön élete.

 • Még nincs vége! Olvasd el a cikk második részét a fiúkról! » 
Exit mobile version